Pesti Srácok

Az SZFE új vezetése ultimátumot küldött: október 7-ig fel kell oldani a blokádot

Az SZFE új vezetése ultimátumot küldött: október 7-ig fel kell oldani a blokádot

Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.

Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár vasárnap eljuttatott, közösen jegyzett nyílt levelükben arra emlékeztetik az SZFE polgárait, hogy az egyetem eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll, amely reményeik szerint nemzetközi értelemben is a legjelentősebb művészeti felsőoktatási intézmények közé emelheti az intézményt.

– fogalmaznak. Novák Emil és Szarka Gábor az SZFE fenntartójával egyeztetve ezért felajánlják, hogy az egyetem főállású munkavállalói szeptember 1-jétől egységesen 10 százalékos bérfejlesztésben részesülnek oly módon, hogy a megemelt összeget a 2020. decemberben utalt fizetésükkel együtt kapják meg a teljes, négyhónapos időszakra vonatkozóan. Vállalják továbbá, hogy sikeres megegyezés esetén 2021. január 1-jétől egységes bértáblát vezetnek be, amelynek eredményeként további átlagos 15 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre, az egyetem munkavállalói pedig a korábbi közalkalmazotti jogviszonyuk szerinti munkarendben dolgozhatnak tovább. Ezen felajánlások teljesülésének feltétele, hogy az SZFE dolgozóihoz szóló sztrájkfelhívás további feltétel nélkül, azonnal kerüljön visszavonásra. További feltétel, hogy az egyetemen folyó oktatás rendjének megzavarására és az egyetem létesítményei belső működésének akadályozására irányuló cselekmények (beleértve különösen a blokádot) legkésőbb október 7-én éjfélkor minden elemükben érjenek véget, az új egyetemi vezetők innentől visszavonhatatlanul léphessenek be az egyetemi létesítményekbe és álljon vissza a beléptetés eredeti rendje. Ezzel egyúttal biztosított lesz a bérszámfejtéshez, bérkifizetéshez, illetve az egyetem rendes működéséhez elengedhetetlenül szükséges más dokumentumok aláírása – áll a nyílt levélben.

PestiSracok facebook image

A megállapodási javaslat szerint átfogó, széleskörű egyeztetések kezdődnek az SZFE jövőjéről a teljes egyetemi polgárság bevonásával, amelynek tárgykörei között a tervezett fejlesztések és különösen az egyetemi autonómia kérdésköre is szerepel. Az egyeztetések részleteit a felek közös akarattal határozzák meg. A hallgatói szerveződés eredményeként kialakult fórumok az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat keretein belül tovább működhetnek, ez azonban nem vezethet az oktatási tevékenység megzavarásához. Az oktatás rendjének mielőbbi helyreállításától függ ugyanis a tanulmányi félév folytatásának vagy felfüggesztésének kérdése – hangsúlyozza a dokumentum.

Az aláírók vállalják, hogy az SZFE vezetése az eddig kiadott közleményeiben és kommunikációjában tett vállalásának megfelelően nem tesz semmilyen lépést azon munkavállalók és hallgatók ellen, akik a tiltakozások megkezdése és az október 7. éjfél közötti időszakban akár szervezőként, akár megvalósítóként olyan cselekményben vettek részt, amelyek az egyetem működési rendjének vagy oktatási tevékenységének megzavarására irányultak. A válságkezelés fenti lépéseit az egyetem vezetése akkor tekinti magára nézve is kötelezőnek, ha annak valamennyi pontja, minden félre kiterjedően, egységesen érvényesül.

– zárul a Novák Emil és Szarka Gábor által jegyzett nyílt levél.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.