Pesti Srácok

Bajkai: pártfinanszírozási kérdéseket is felvet a DK-s áramlopás

Bajkai: pártfinanszírozási kérdéseket is felvet a DK-s áramlopás

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy a VII. kerületi áramlopás súlyos ügy, ami komoly és megalapozott vizsgálatot igényel. A képviselő szerint Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) VII. kerületi politikusa úgy állíthatott elő kriptovalutát hivatali helyiségében, hogy azt később pártja számára használhatta fel, és így pártfinanszírozási célt szolgált tevékenységével.

Az erzsébetvárosi önkormányzatnál a nyomozók egy számítógép-hálózatot foglaltak le; a gyanú szerint ennek erőforrásait bocsátották áruba az interneten. Fizetségként olyan virtuális valutát kaphattak, amit bűnözők is használnak illegális tevékenységük finanszírozására. Bajkai István azt mondta: a dark web a sötét bűnözők világa, ezen a platformon cserél gazdát pénz, fegyver, információ és adat is. Úgy fogalmazott: egy ilyen szervert nem lehet nem észrevenni, főleg egy olyan helyiségben, ahol rendszeresek voltak a megbeszélések, többek közt Niedermüller Péter DK-s polgármesterrel és Oláh Lajossal, a párt országgyűlési képviselőjével is. Ez egy hangos gép, nagy hőtermeléssel jár és nem hasonlít más számítógéphez. Bajkai István azt is kiemelte, hogy Niedermüller Péter az eset napvilágra kerülése után nem volt hajlandó a kamerák elé állni, csak egy bejegyzésben fejtette ki a véleményét. Ez egyrészt arra utal, hogy van mit meggondolnia, pontosan fogalmazni, másrészt a nyilatkozat nem is a bűncselekményt ítéli el, hanem arról szól, hogy Borka-Szász Tamás kellemetlen helyzetbe hozta pártját. Kitért arra is, hogy korábban volt már egy tűzeset, ahol a DK-frakció irodája feletti kapcsolószekrény gyulladt ki; akkor azt állapította meg a vizsgálat, hogy túlterhelés történt, de az okát nem tudták feltárni.

– hangsúlyozta Bajkai István.

PestiSracok facebook image

– mondta. Közölte: meggyőződése, hogy a szervert régóta működtetik, és folyamatosan használták az önkormányzat energiarendszerét, erőforrásait annak érdekében, hogy a DK-nak pénzt gyártsanak.

– vélekedett Bajkai István.

– jegyezte meg.

A műsorban Bajkai István elítélte azt, hogy a Facebook az október 23-i antikommunista felkelésről szóló Avanti ragazzi di Buda című olasz dal magyar fordítását közösségi alapelveivel összeférhetetlennek tartja, és közzétevőire egynapos tiltást vezet be. Úgy fogalmazott: a közösségi oldal pártszerűen működő intézménnyé vált, balliberális eszméket szolgál ki, és politikai harcot folytat a polgári eszmékkel szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.