Pesti Srácok

Bús Balázs feljelentést tett a Kiss László vezette óbudai önkormányzat ellen

Bús Balázs feljelentést tett a Kiss László vezette óbudai önkormányzat ellen

Feljelentést tett Óbuda volt vezetője: Bús Balázs szerint a Kiss László, a baloldali szivárványkoalíció által támogatott óbudai polgármester állításai átléptek egy olyan határt, amire az utóbbi harminc évben nem volt példa. A baloldal azt terjesztette, hogy Óbuda előző, fideszes városvezetése eltitkolt egy pedofil ügyet. Bús Balázs úgy vélekedett, hogy Kiss László ebben az érzékeny történetben politikai pedofíliát követ el, és ezzel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy nem folytatja le az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.A Fidesz-KDNP óbudai frakciója pénteken arra kérte Kiss Lászlót, hogy küldjék el a vizsgálat dokumentumait és megállapításait a képviselőknek, illetve az ügy miatt hívjanak össze egy rendkívüli testületi ülést.

írta pénteki Facebook-bejegyzésében Bús Balázs.

A Fidesz-KDNP óbudai frakciója rendkívüli testületi ülés összehívását szorgalmazta

PestiSracok facebook image

Vadai Ágnes, a DK alelnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a gyanú szerint egy önkormányzati óvodában dolgozó óvónő korábban pedofil felvételeket készített a rábízott gyerekekről, ráadásul az esetről a III. kerület akkori fideszes önkormányzati politikusai, köztük Bús Balázs volt polgármester is tudtak. Bús Balázs csütörtöki közleményében azt írta: a 2019 márciusában indított nyomozás során az előző önkormányzati vezetés teljeskörűen együttműködött a nyomozó hatóságokkal és az érintett óvoda vezetésével. Az érintett óvodapedagógus munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették, a folyamatban lévő nyomozás érdekeire figyelemmel és az ügy felderítése érdekében a nyomozó hatósággal egyeztetve és iránymutatásai alapján jártak el mindenben. A Fidesz-KDNP óbudai frakciója pénteken arra kérte Kiss László polgármestert, hogy küldjék el a vizsgálat dokumentumait és megállapításait a képviselőknek, illetve az ügy miatt hívjanak össze egy rendkívüli testületi ülést.

Forrás: MTI, PS, Facebook/Bús Balázs; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.