Pesti Srácok

Emléktáblát avattak Hévey Gyula embermentő katolikus papnak

Emléktáblát avattak Hévey Gyula embermentő katolikus papnak

Emléktáblát avattak Hévey Gyula terézvárosi plébánosnak, aki 1938 és 1944 között több ezer keresztlevelet állított ki, hogy megmentse zsidó honfitársait. A terézvárosi plébánia falán elhelyezett emléktáblát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg csütörtökön.

Az emléktáblát közösen leplezte le Erdő Péter és Frölich Róbert főrabbi. Dési János újságíró az ünnepségen arról beszélt: azok a keresztény papok, akik vállalták, hogy keresztlevelekkel segítik a zsidókat, maguk is sokat kockáztattak. Ez abból is látszik, hogy milyen durván támadták őket a nyilas hecclapok. A terézvárosi plébánián ennek ellenére csak a főváros ostromának legdurvább napjaiban hagyták abba a kereszteléseket. Lévai Jenő vészkorszakban írt naplóját idézte:

Sebes József, az emléktáblaavatást kezdeményező Raoul Wallenberg Egyesület elnöke azt mondta:

PestiSracok facebook image

Gergely Anikó túlélő arról beszélt: csak az elmúlt napokban, az emléktábla-avatásról értesülve kereste elő 1944 nyarán a terézvárosi plébánián kiállított keresztlevelét. Ekkor szembesült vele, hogy Hévey Gyula keresztelte meg őt és állt megmenekülése útjának kezdetén.

Az ünnepségen részt vett Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. Hévey Gyula és káplánjai több ezer keresztlevelet bocsátottak ki 1944 nyarától. Az ezt bizonyító dokumentumok a templom átalakításakor kerültek elő a falból. A történetre a washingtoni United States Holocaust Memorial Museum kutatása derített fényt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.