Pesti Srácok

„Fatva” áldozata lett a francia tanár, akit lefejezett egy szélsőséges iszlamista

„Fatva” áldozata lett a francia tanár, akit lefejezett egy szélsőséges iszlamista

A francia belügyi szervek széleskörű rendőri akciót indítottak hétfőn azon szélsőséges iszlamista szervezetek és internetes oldalak működtetői ellen, akik Gérald Darmanin belügyminiszter szerint fatvát, azaz halálos ítéletet mondtak a történelemtanárra, akit három nappal ezelőtt egy szélsőséges csecsen iszlamista lefejezett, amiért a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak.

A tárcavezető az Europe1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban elmondta: tucatnyi ember került célkeresztbe, akik nem hozhatók közvetlen összefüggésbe a gyilkosság miatt indított nyomozással, de akiknek

– fogalmazott Darmanin. Rendőrségi források szerint olyan radikális eszméket és gyűlöletbeszédet terjesztő emberekről van szó, akik szélsőséges nézeteik miatt már szerepelnek a titkosszolgálatok nyilvántartásában.

PestiSracok facebook image

„Istenkáromlás” miatt végezték ki a tanárt

A pénteki kegyetlen támadást követően 11 embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, az elkövető szüleit, nagyapját, öccsét, két barátját, akik a támadás helyszínére gépkocsival szállították, a tanár egyik tanítványának az apját, aki néhány nappal ezelőtt feljelentést tett a tanár ellen, egy hatóságok által iszlamistaként nyilvántartott embert, aki a közösségi oldalakon felhívást tett közzé a tanár ellen istenkáromlás miatt, valamint a középiskola egyik 15 éves tanulóját is, aki pénzért cserébe megmutatta a csecsen támadónak, hogy ki a különböző portálokon célpontként megjelölt tanár. A támadó és áldozata ugyanis nem ismerte egymást. További nyolcvan vizsgálat indult azok ellen, akik az interneten az elmúlt napokban dicsőítették a támadást vagy kifejtették, hogy miért érdemelte meg szerintük a tanár, hogy megöljék.

A levágott fejet kiposzolta az iszlamista

A terrorelhárítási nyomozók elsősorban arra keresik a választ, hogy az orosz állampolgárságú, 2002-ben Moszkvában született, Franciaországba a szüleivel nyolcévesen érkező és menekültstátuszt kapó 18 éves csecsen támadónak, Abdoullakh Anzorovnak – akit a helyszínen megöltek a rendőrök – voltak-e tettestársai. Az sem ismert pontosan, hogy a fiatal férfi mikor és hogyan radikalizálódott. A Twitter-fiókot, amelyen radikális iszlamista bejegyzéseket közölt, és a lefejezést követően a 47 éves földrajz-történelem szakos oktató fejéről fényképet is közzétett, júniusban nyitotta. Mintegy száz, köztük számos csecsen követője volt.

Több muzulmán szervezetet feloszlatnának

Emmanuel Macron államfő vasárnap este hivatalába összehívta a védelmi tanács ülését, amelyen Jean Castex miniszterelnök és kormányának hat illetékes tagja, valamint a terrorelhárítás vezetői voltak jelen. A csaknem háromórás tanácskozást követőn a köztársasági elnök akciótervet jelentett be az iszlamista körökhöz és személyekhez közelálló egyesületek és szervezetek ellen. A belügyminiszter szerint a hatóságok a héten 51 muzulmán szervezetet világítanak át, és várhatóan közülük többet feloszlatnak. A hatóságok kereszttűzében elsősorban a Kollektíva a franciaországi iszlamofóbia ellen (CCIF) nevű szervezet és a szalafisták által alapított Baraka City elnevezésű humanitárius egyesület áll.

Fatvát hirdettek az oktató ellen

Az állampolgársági kérdésekért felelős belügyminiszteri küldött, Marlene Schiappa hétfőn a rendőrség és a csendőrség vezetőivel egyeztet az interneten terjedő iszlamista bejegyzések közlői ellen szükséges újabb intézkedésekről, Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter pedig az ügyészekkel tárgyal ugyanebben a kérdésben. A belügyminiszter a megölt tanár, Samuel Paty egyik tanítványának apját és egy ismert iszlamista prédikátort, Abdelhakim Sefriouit azzal vádolta, hogy ők hirdetettek fatvát a Párizstól ötven kilométerre, Conflans Saint-Honorine-ban található iskola oktatója ellen, amiért Mohamed-karikatúrákat mutatott a szólásszabadságról tartott óráján. A két férfi egy héttel ezelőtt kampányt indított az interneten a tanár lejáratására, s a felhívásokat több százan továbbították. Mindkét férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Háborús törvényhozást követel Le Pen

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke "háborús törvényhozást" követelt a nemzetgyűléstől, miután szerinte

– fogalmazott a pártelnök.

A tanár rokonai is veszélyben vannak

Emmanuel Macron hétfőn fogadja a megölt tanár hozzátartozóit a hivatalában, akikkel a szerdai nemzeti gyászszertartásról egyeztet. A Conflans Sainte-Honorine-i iskola előtt pedig hétfő délután olyan imámok tartanak megemlékezést, akik közül többen rendőri védelem alatt állnak, mert szintén az iszlamisták célpontjaivá váltak. A gyilkosság mélyen megrázta a francia közvéleményt, amely még élesen emlékezik a Mohamed prófétát képrajzokon ábrázoló Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében öt éve történt mészárlásra.

Három héten belül ez már a második terrorista indíttatású támadás Franciaországban, amely a Mohamed-karikatúrákhoz köthető. A múlt hónapban letartóztattak egy 25 éves pakisztáni férfit, aki egy hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében. A férfi az újraközölt Mohamed-karikatúrák miatt azt vette a fejébe, hogy felgyújtja a vicclap szerkesztőségét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Michel Euler

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.