Pesti Srácok

Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít Áder János

null

Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít Áder János köztársasági elnök; az egyes epizódok hétfőtől kéthetente jelennek meg. Az M1 aktuális csatornán elhangzott: a köztársasági elnök a beszélgetésekben környezetről, vízről, klímáról kérdezi szakértő vendégeit. Arról is szó lesz, hogy milyen válaszokat adunk a klímaváltozásra, a körforgásos gazdaság megteremtésére, a vízválságra vagy a fenntartható életmód biztosítására.

Az első adásban Kína – mint a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátója – 2060-ra vállalt karbonsemlegessége lesz a téma. A kínai elnök, Hszi Csin-ping szeptember végén, az ENSZ virtuális közgyűlésén jelentette be, hogy várhatóan már csak 2030-ig növekszik a széndioxid-termelésük, és 2060-ra elérik, hogy az ország egyáltalán nem bocsát ki szén-dioxidot. Az első adás vendége Bartus Gábor környezetgazdász lesz, aki szerint a kínai társadalom ott tart, hogy nem szenved hiányt semmiben, mindent előállít a maga számára, azonban most kezdik észrevenni, hogy ennek az lett az ára, hogy súlyosan szennyezetté vált az ország levegője. Bartus Gábor szerint a kínai városok többsége kifejezetten élhetetlen, és Kína már olyan ország, ahol nagyon sokan halnak meg a levegőszennyezésre visszavezethető megbetegedésben. A köztársasági elnök ugyanakkor rámutat arra, hogy a kínai elnök bejelentése a karbonsemlegességről talán nem is akkora meglepetés, hiszen az ázsiai ország évek óta kiveszi a részét a fenntartható élet eszközeinek gyártásából. Már ma is Kína gyártja a világon a napelemek hetven százalékát, a szélkerekek felét és az elektromos autók elterjedéséhez szükséges litium-ionos akkumulátorok hetvenhét százalékát, tehát egy technológiaváltás már a bejelentés előtt beindult. Áder János első podcastja a karbonsemlegességet kitűző Kínáról hétfőn tíz órától lesz elérhető az interneten.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.