Pesti Srácok

Koronavírus – Putyin nem vezet be országos karantént

null

Vlagyimir Putyin egy csütörtöki virtuális befektetési fórumon beszélt országa járványügyi helyzetéről. Az orosz elnök szerint a hatóságok által bevezetett intézkedések eredményesnek bizonyultak, így Oroszország nem készül országos karantén bevezetésére a koronavírus-járvány miatt.

mondta Putyin. Megismételte, hogy Oroszország számára az emberek, a családok egészségének védelme jelenti a prioritást. Hozzátette, hogy megítélése szerint Oroszországban sikerült enyhíteni a járványnak a gazdaságra gyakorolt hatását.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője viszont újságíróknak elismerte, hogy Oroszország több régiója a kritikus ponthoz érkezett az új koronavírus elleni küzdelemben. Mint mondta, a Kreml érzékeli, hogy az egészségügyre maximális megterhelés nehezedik a Covid-19 terjedése elleni küzdelemben, és több régióban a rendelkezésre álló kórházi ágyak több, mint kilencven százaléka foglalt már. Felhívta a figyelmet, hogy megnövekedett az orvosok és a gyógyszerek iránti igény, "ami nagyon nagy nehézségeket teremt". Hozzátette, hogy a járvány kezeléséért felelős tisztségviselők és szolgálatok gyakorlatilag megszakítás nélkül dolgoznak.

PestiSracok facebook image

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a szerdai virtuális kormányülésen azt mondta, hogy 38 régióban növekszik a megbetegedések száma, további 18-ban instabil, 29-ben pedig viszonylag stabil a járványhelyzet. Közölte, hogy öt régióban az ágyak több, mint 95 százaléka, 16-ban pedig több, mint a 90 százaléka foglalt már. A tisztségviselő szerint több régió gyógyszerkészlete csak két hétig vagy addig sem tart ki. Golikova arról tájékoztatta a kormányt, hogy a legsúlyosabb helyzet Omszk és Kurgán megyékben alakult ki.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 17 717-tel, 1 581 693-ra emelkedett a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint, ami új rekordot jelent a napi növekményben. A terjedés mértéke 1,1 százalékos, az új esetek 26,5 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (8,6 millió), India (8 millió) és Brazília (5,5 millió) után. Az aktív esetek száma az elmúlt egy nap alatt 2611-gyel 368 351-re nőtt. A halálos áldozatoké 366-tal, 27 301-re, a felépülteké pedig 14 740-nel – ez szintén rekord ebben a kategóriában –, 186 041-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több, mint 59,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 553 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 368 254 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Nyikolszkij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.