Pesti Srácok

Letartóztattak két férfit, akik a már több halálos áldozatot is szedő "bika" nevű droggal kereskedtek

Letartóztattak két férfit, akik a már több halálos áldozatot is szedő "bika" nevű droggal kereskedtek

Letartóztatott két szekszárdi, az elmúlt hónapokban dizájner drogokkal kereskedő férfit a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája vasárnap – közölte a Tolna Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel. A nyomozás adatai szerint a harminckét és harmincnyolc éves férfi egy szekszárdi lakásból árulta az új pszichoaktív anyagokat, köztük a bika nevű drogot, amely feltehetően már több ember halálát okozta.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai szeptemberben és októberben több, bódult állapotban lévő embert ellenőriztek Szekszárd egyik városrészében, akiktől hasonló – az előzetes vizsgálatok szerint – új pszichoaktív anyagot foglaltak le. A rendőrök eljutottak a terjesztőkhöz, akiket október 9-én őrizetbe vettek. Lakásukban nagy mennyiségű, előre kiporciózott tiltott szert foglaltak le. A nyomozó hatóság a két férfit bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítja, a bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A nyomozási bíró a Szekszárdi Járási Ügyészség indítványára egy hónapra tartóztatta le a gyanúsítottakat. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleményében azt írta, hogy a két férfi lakhelyén csaknem kétszáz adag dizájner drogot, a csomagolásukhoz szükséges eszközöket és készpénzt foglaltak le. A főkapitányság közlése szerint a bika nevű drog Tolna megyében eddig két fiatal halálát okozhatta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.