Pesti Srácok

Erdogan azt üzente Macronnak, hogy ellenőriztesse az elmeállapotát

Erdogan azt üzente Macronnak, hogy ellenőriztesse az elmeállapotát

Recep Tayyip Erdogan török elnök egy szombati beszédében tett ilyen megjegyzést Emmanuel Macron francia államfőre. Erdogan azt kifogásolta, hogy Macron erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően. A török elnök szerint Európának az iszlamofóbia lesz a veszte és úgy fogalmazott, a fasizmus új szintre lépett Európában.

A török vezető az állami televízióban közvetített beszédében többek között a következőket mondta:

Erdogan szerint Európának az iszlamofóbia lesz a veszte, majd arról beszélt, hogy a fasizmus új szintre lépett Európában. A török kormány dühösen reagált arra, hogy Macron bejelentette: megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben, és Paty brutális meggyilkolását követően a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte.

PestiSracok facebook image

A negyvenhét éves Samuel Patyt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy tizennyolc éves csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A csecsen tettest a rendőrség röviddel a támadást követően lelőtte.

Macron elfogadhatatlanak nevezte Erdogan szavait és így fogalmazott:

A francia elnök egyúttal bejelentette, hogy hazarendeli konzultációra Franciaország ankarai nagykövetét. Macron megjegyezte azt is, hogy török kollégája nem fejezte ki együttérzését Paty meggyilkolása után és emlékeztetett: Erdogannak egyéb offenzív megjegyzései is voltak az elmúlt napokban, például amikor a francia termékek bojkottjára szólította fel országa lakosságát. A francia elnök rámutatott arra is, hogy Párizs és Ankara között Törökország szíriai offenzívája óta egyre több a feszültség, legyen szó Erdogan líbiai szerepvállalásáról, a földközi-tengeri földgázmezők miatti vitákról, vagy a hegyi-karabahi konfliktusban játszott szerepéről. Párizs követeli, hogy Törökország vessen véget veszélyes magatartásának a Földközi-tenger térségében, és elítéli Ankara felelőtlen viselkedését Hegyi-Karabahban. Macron két hónapot adott Erdogannak a válaszra, és meg nem nevezett intézkedéseket helyezett kilátásba.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.