Pesti Srácok

Nyilvánosságra hozták Biden fiának leveleit az ukrajnai Burisma-kapcsolatokról

null

A New York Post szerdán nyilvánosságra hozta Joe Biden fiának, Hunter Bidennek egyes leveleit az ukrajnai Burisma-kapcsolatokról. Joe Biden kampánya tiltakozott és visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna az energetikai céggel, a Twitter pedig betiltotta a levelek közlését.

Az e-mailekből az tűnik ki, hogy Hunter Biden már egy évvel korábban bemutatta apját – aki akkor Barack Obama kormányzatának alelnöke volt – a Burisma ukrán energetikai cég legfőbb vezetőinek, hogy Joe Biden alelnökként nyomást gyakorolt volna ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma esetleges korrupciós ügyeit vizsgáló főügyészt.

Hunter Biden 2014-től a Burisma igazgatótanácsának tagja volt, busás – havi ötvenezer dolláros – javadalmazásért. Kapcsolata a Burismával – és más, jövedelmező kínai és oroszországi üzletei – már korábban ismertek voltak, az azonban nem, hogy az apját ő hozta össze az ukrán energetikai vállalat vezetőivel. Egy 2015 májusában keltezett elektronikus levélből kiderült, hogy Vadim Pozsarszkij, a Burisma igazgatótanácsnak egyik tanácsadója megköszönte Hunter Bidennek, hogy bemutatta őt az apjának. Egy esztendővel korábban ugyanez az ukrán szakember levélben felvetette Hunter Bidennek, hogy "miként tudná latba vetni a befolyását" az ukrán vállalat érdekében.

A nyilvánosságra került levelezés kapcsán a The Wall Street Journal a szerda esti internetes kiadásában rámutatott: nem igazak Joe Biden korábbi állításai, miszerint soha nem beszélt a fiával annak üzleti ügyeiről.

PestiSracok facebook image

– írta a The Wall Street Journal, idézve Giuliani szerdai Twitter-bejegyzését is. Joe Biden kampánya visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna a Burismával.

– jelentette ki szerdán este Andrew Bates, a Biden-kampány szóvivője. Hozzátette: azért nem kívánnak reagálni a levelekben foglalt tartalomra, mert a New York Post nem kérdezte meg a kampánytörzs véleményét. A Twitter elutasította a levelezés részleteinek közlését, de szerda este Jack Dorsey, a Twitter elnök-vezérigazgatója közleményt adott ki, amelyben elhibázott döntésnek minősítette saját cége lépését. Az Iowában kampányoló Donald Trump amerikai elnök a nagygyűlésen reagált a nyilvánosságra került újabb információkra.

– hangsúlyozta az amerikai elnök.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.