Pesti Srácok

Ördög Alen, Porva lovasa nyerte meg a 13. Nemzeti Vágtát

Ördög Alen, Porva lovasa nyerte meg a 13. Nemzeti Vágtát

Ördög Alen, Porva lovasa Ricardó nevű lován nyerte a 13. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap. A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt hetvenkét magyarországi és határon túli település lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon.

Ördög Alen lovával Hajós, Temerin, Kézdialmás és Baja versenyzőjét utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán. A 2020 leggyorsabb lovasa címet elnyert porvai versenyző egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat, a Nemzeti vágta vándordíját vehette át az ünnepélyes díjátadón. A döntőben másodikként befutó Földes Bence, Hajós lovasa egymillió forintot, a harmadik helyezett Nagy Arnold, Temerin versenyzője félmillió forintot jutalmat kapott.

Délután megrendezték a kishuszár vágta döntőjét is, amelyen Vörös Tamara, Csetény lovasa aratott győzelmet BT Silver Moon nevű lován.

A nemzetközi futamon, amelyen Magyarországon élő külföldi lovasok versengtek a koronavírus-járvány miatti beutazási korlátozások miatt, Szlovénia képviselője győzedelmeskedett. A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovain összesen tíz ország szállt versenybe, Magyarország mellett Horvátország, Szlovákia, Románia, Mexikó, India, Mongólia, Szlovénia, Csehország és Szerbia. A döntőbe jutott hat országból második helyen a mexikói lovas, a harmadik helyen a horvát versenyző végzett, negyedik Szerbia, ötödik Magyarország, hatodik India lett. Magyarországot Makoviczki Ákos képviselte.

PestiSracok facebook image

Idén a versenyt a járványhelyzet miatt lelátók és közönség nélkül rendezték meg. Az eseményről ugyanakkor nem maradtak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió közvetítésekben számolt be a futamokról. A kétnapos eseményt a www.mediaklikk.hu oldalon élőben folyamatosan követhették a nézők.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/ Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.