Pesti Srácok

Repedezik a szivárványkoalíció Egerben is – Elveszítette a többségét Mirkóczki Ádám

Repedezik a szivárványkoalíció Egerben is – Elveszítette a többségét Mirkóczki Ádám

Elveszítette a többségét Egerben Mirkóczki Ádám, az egy éve jobbikosként megválasztott, jelenleg független polgármester, miután a várost irányító szövetségből pénteken kilépett a momentumos Keresztes Zoltán és a korábban LMP-s, jelenleg független Komlósi Csaba. A két távozó azzal indokolta távozását, hogy elegük van Mirkóczki vezetői stílusából, szerintük ugyanis a polgármester rendre olyan döntéseket hozott, amelyekről nem egyeztetett a frakciójával. Sajtótájékoztatójukon Keresztes és Komlósi azt is jelezték, hogy a történtek ellenére korrekt ellenzéki szerepre készülnek, nem céljuk az ellenzéki összefogás ellehetetlenítése.

Komlósi Csaba a Facebook-profilján egy hosszabb posztban is kifejtette, hogy miért döntött a távozás mellett – írta az Index. Tavaly októberben az ellenzéki pártokat tömörítő Egységben a Városért Egyesület a polgármesteri poszt mellett kilenc képviselői helyett is megszerzett, míg a Fidesznek hat, a Mi Hazánknak és egy helyi civil szervezetnek pedig egy-egy. A két képviselő távozásával azonban a polgármester elveszítette többségét az egri közgyűlésben.

Mirkóczki Ádám tavaly még jobbikosként lett polgármester, idén nyáron azonban bejelentette: távozik a pártból. Egy nappal rá lecserélte korábbi alpolgármesterét, a szocialista Mirkóczki Zitát – aki a másod-unokatestvére és az MSZP városi elnöke –, helyette pedig a szintén szocialista Farkas Attilát nevezte ki. A Jobbikból való távozása és az alpolgármester lecserélése között párhuzam vonható az Index az egri politikai ügyekre rálátó forrása szerint, aki azt is elárulta: nem csupán a pénteken távozó két képviselő elégedetlen Mirkóczki városvezetési stílusával.

Az Index szerint az ellenzéki pártok ugyanakkor arra törekednek, hogy ne legyen balhé a városban és elkerüljék, hogy hasonló helyzet alakuljon ki, mint például Gödön, ahol feloldhatatlannak tűnő személyi konfliktusok miatt megbénult az önkormányzat. A két képviselő távozása még nem jelent hasonló helyzetet, de ha az elkövetkező hónapokban nem sikerül partnerként kezelnie a politikusokat és kompromisszumra jutni velük, akkor könnyen lehet, hogy a jövőre a költségvetés elfogadásánál égető hiányt fognak jelenteni Mirkóczki számára, ami végül akár egy új választásnak is megágyazhat.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index/PS; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.