Pesti Srácok

Szijjártó: A felvidéki magyarság továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására és segítségére

null

A felvidéki magyarság továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására és segítségére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Pozsonyban tárgyalt Forró Krisztiánnal, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével.

– közölte a politikus.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Szijjártó Péter. Rámutatott arra, hogy sok tartalmi és szimbolikus siker is ünnepelhető, legutóbb ilyen volt a Monostori híd Komáromnál.

– emelte ki a tárcavezető. Megerősítette, hogy Magyarország folytatja a programot a világjárvány közepette is, a határon túli közösségek támogatása ebben helyzetben is fontos célkitűzése és prioritása a kormánynak. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a Felvidéki Gazdaságfejlesztési Program keretében a kormány eddig 3800 ottani vállalkozás pályázatát támogatta, és 21 milliárd forintnyi költségvetési forrást küldött a Felvidékre, amiből 41 milliárd forintnyi beruházás jött létre.

– mondta a tárcavezető.

– tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter tárgyalt Pozsonyban Andrej Doležal szlovák közlekedési miniszterrel is. Egyetértettek abban, hogy 2023-ig befejezik hat új határátkelő építését. Fontosnak nevezték, hogy a határ menti közösségek minél sűrűbb közösségi menetrendet tudjanak használni. Megállapodtak abban is, hogy a Budapestet Pozsonyon, illetve Csehországon keresztül Varsóval majdan összekötni hivatott gyorsvasút magyar-szlovák határátmenete Győr és Dunaszerdahely között legyen, és bővítsék ki közútival is. A két ország nyugati végein történő autópályaösszeköttetés hamarosan kiegészül a keleti végeken is egy autópálya-összeköttetéssel: a következő év harmadik negyedévében befejeződnek az építkezési munkálatok a Miskolcot Kassával összekötő autópályaszakaszon.

– hangsúlyozta Szijjártó Péter, és ezzel összefüggésben említette a kétnyelvű anyakönyvvezetés első lépéseinek a megtételét abban a 16 dél-szlovákiai járásban, ahol erre a magyarság száma miatt lehetőség és szükség van. A magyar fél szeretne továbbmenni, például, hogy a tömegközlekedési eszközökön a bemondás magyar nyelven is elhangozzon, és magyarul is megjelenjenek a magyar települések nevei a közúti jelzőtáblákon a magyarlakta területeken.

– mondta Szijjártó Péter, és hozzátette, hogy ebben a munkába számítanak a Magyar Közösség Pártjára.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.