Pesti Srácok

Szijjártó Péter szerint minden eddiginél jobb hazánk és Kína gazdasági együttműködése

null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Huawei vállalat jubileumi rendezvényén vett részt, ahol elmondta, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb. A tárcavezető bejelentette azt is, a Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten, amely már a vállalat harmadik beruházása Magyarországon.

A külügyminiszter hangsúlyozta, a telekommunikációs világ egyik óriása, a Huawei budapesti beruházása már a harmadik Magyarországon és a fővárosban legalább száz magyar mérnököt foglalkoztató k+f központ jön létre. A miniszter mérföldkőnek nevezte a beruházást a keleti nyitás stratégiája és a magyar gazdaság dimenzióváltásának szempontjából és elmondta, az új k+f központ fókuszában a mesterséges intelligencia, a streaming, a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák, valamint a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek állnak. A fejlesztés lehetőséget ad Magyarország és a magyar műszaki-mérnöki tudás hírnevének öregbítésére.

Kiemelte, hogy a Huawei volt az első kínai vállalat, amellyel Magyarország stratégiai megállapodást kötött hét évvel ezelőtt, a beruházásokban eddig is aktív Huawei infrastruktúrájára pedig nagymértékben támaszkodnak a magyar telekommunikációs piac szereplői. A vállalatóriás Kínán kívüli legnagyobb logisztikai központját is Magyarországon üzemelteti. Fontosnak nevezte, hogy a vállalat a világjárvány alatt is jelentős magyarországi beruházást jelent be, és köszönetet mondott a cégnek a járvány elleni védekezéshez nyújtott adományaiért.

Kitért arra is, a keleti nyitás stratégiájával tíz év alatt huszonkét százalékkal nőtt a keleti magyar export, huszonöt százalékkal pedig a kereskedelmi forgalom. Tavaly a Magyarországra érkezett beruházási érték hatvan százaléka Keletről érkezett, és az új munkahelyek negyven százaléka keleti cégekhez kötődik. A stratégia egyik legfőbb célja a szoros, pragmatikus, a kölcsönös előnyökre épülő együttműködés létrehozása a Kínai Népköztársasággal. Az elmúlt tíz évben ötmilliárd dollárnyi kínai beruházás érkezett az országba, a kínai cégek tizenötezer magyar dolgozót foglalkoztatnak és nyolc kínai stratégiai partnere van Magyarországnak – sorolta a miniszter. Érthetőnek nevezte, hogy Magyarország első uniós országként csatlakozott az "Egy övezet-egy út" kezdeményezéshez, illetve az első külföldi szuverén szereplőként sikeres kötvénykibocsátást tudott végrehajtani a kínai kötvénypiacon.

PestiSracok facebook image

A miniszter szerint Magyarország és Kína gazdasági, politikai, kulturális, vagy oktatási együttműködése soha nem volt olyan jó, mint jelenleg: tavaly Kína a tizedik legfontosabb kereskedelmi partnere lett Magyarországnak. Idén az első nyolc hónapban a kereskedelmi forgalom tizenkilenc százalékkal nőtt, úgy, hogy közben a Kínába irányuló magyar export is tíz százalékkal bővült.

Cai Lingyu, a Huawei Technologies Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, a Huawei az elmúlt tizenöt évben kiemelt helyszínként tekintett Magyarországra, mert kiegyensúlyozott és nyitott üzleti környezetet biztosít a cégnek - mondta. Hozzátette, hogy a vállalat elkötelezett Magyarország mellett, és a jövőben is bővíteni tervezi tevékenységét többek között az egyetemi együttműködések, illetve a felnőttképzés területén. A Huawei Technologies Magyarország árbevétele 2019-ben hetvenhét milliárd forint volt, és az elmúlt öt évben 83,4 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe. A vállalat több mint hatszáz magyar partnerrel áll kapcsolatban, és olyan stratégiai jelentőségű fejlesztésekben vállal szerepet, mint a Szupergyors Internet Program vagy az 5G hálózatépítés.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.