Pesti Srácok

Tíz perc alatt megkétszerezte az újpesti Fidelitas a momentumos önkormányzat egy évnyi egészségügyi fejlesztéseit

Példátlan összefogás, a politikai csatározásokon felülemelkedő közös akarat látszik kialakulni Újpesten, ahol az ellenzéki városvezetés által a tavalyi önkormányzati kampányban beígért XXI. századi egészségügy egyik elképesztő innovációjaként épült meg egy első látásra hevenyészett, és már lestrapált sátor a szakorvosi rendelőintézet bejáratánál. A Déri Tibor polgármesterről és Kanász-Nagy Máté alpolgármesterről ugyan még el nem nevezett, de hozzájuk köthető építmény célja, hogy az eső ne verjen be az épületbe. Erre a momentumos elöljáróságnak mindössze egyetlen esztendőre volt szüksége, az eredményt ugyanakkor némiképp árnyalja, hogy a Fidelitas helyi szervezete tíz perc alatt megkétszerezte a védmű alapterületét, amikor maguk is felállítottak, és felavattak egy sörsátrat ugyanott.

Újpest egészségügyi fellegvárrá alakítása volt Déri Tibor kampányának hiperhajtóműve a tavalyi önkormányzati kampányban, egy év elteltével pedig már látszanak is a kimagasló eredmények, ugyanis irigylésre méltó módon ennyi idő alatt sikerült egy roskadozó sátrat barkácsolni a rendelőintézet bejáratához, hogy legalább az épület belsejében ne essen az eső. Az elképesztő innovációhoz kellett persze az a következetes humánpolitika is, amelynek köszönhetően a kerületbe ejtőernyőztették az egészségügyben ugyan semmilyen jártassággal nem rendelkező, de legalább bármilyen beosztásban károkat megbízhatóan okozni képesUngár Klárát. Az újpesti Fidelitas most rendkívüli kompromisszumkészségéről tett tanúbizonyságot, amikor az esőbeálló alapterületét megkétszerezték. A két innováció között mindössze annyi a különbség, hogy a momentumos városvezetésnek erre egy év kellett, és nem tudni mennyibe került, a Fidelitasé pedig tíz perc alatt lett kész, költsége pedig nem érte el a tizenháromezer forintot – derült ki a volt fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt vasárnapi Facebook-bejegyzéséből.

–

írta

PestiSracok facebook image

Wintermantel Zsolt.

Forrás, fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.