Pesti Srácok

A bécsi merénylettel összefüggésben tartottak házkutatásokat Németországban

A bécsi merénylettel összefüggésben tartottak házkutatásokat Németországban

Házkutatásokat tartottak pénteken Németországban a hétfőn Bécsben elkövetett iszlamista merénylettel összefüggésben.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) tájékoztatása szerint terrorelhárító rendőri egységek közreműködésével átkutatták négy ember lakását és üzlethelyiségeit. Nem gyanúsítják őket azzal, hogy bármilyen módon részt vettek volna az osztrák fővárosban végrehajtott terrortámadásban, és egyiküket sem vették őrizetbe. A razziát azért tartották, mert feltártak kapcsolatokat köztük és a merénylet gyanúsítottja között. A házkutatások célja lehetséges bizonyítékok lefoglalása volt – közölte a BKA. Német sajtóértesülések szerint tizenkilenc és huszonöt év közötti fiatalembereknél jelentek meg péntek kora reggel a rendőrök és kommandósok. Ketten Osnabrückben laknak, egy-egy Kasselben és Pinneberg járásban. A hatóságok szerint iszlamista körökhöz tartoznak mind a négyen. Valamennyien kapcsolatban voltak a bécsi merénylet gyanúsítottjával, ketten találkoztak is vele nyáron az osztrák fővárosban.

Bécs belvárosában hétfő este a nyomozás adatai alapján egy észak-macedóniai albán családból származó húszéves helyi fiatalember megölt négy embert és huszonhármat megsebesített. A támadót a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A hatóságok szerint egy határokon átnyúló radikális iszlamista hálózat tagja volt. A merénylet felbujtójaként a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet jelentkezett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Florian Wieser

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.