Pesti Srácok

A pedagógiai szakszolgálatnál dolgozókra is vonatkozik a heti koronavírus-teszt

A pedagógiai szakszolgálatnál dolgozókra is vonatkozik a heti rendszerességű koronavírus-tesztelés – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Facebook-oldalán. Novák Katalin a közzétett videó szerint a kormány négyszázmillió forintos támogatásával megújult, pedagógiai szakszolgálati feladatot ellátó Korai Fejlesztő Központba látogatott el, ahol az intézmény igazgatójával, Czeizel Barbarával beszélgetett.

Az igazgató elmondta: mivel leginkább 2-3 év alatti gyermekekkel foglalkoznak, a veszélyhelyzet idején, amíg csak lehet, fogadja a gyerekeket a központ. Emiatt mind a szakembereknek, mind a szülőknek megnyugtató lenne, ha a pedagógusokhoz hasonlóan az intézményben dolgozókat is tesztelnék – tette hozzá Czeizel Barbara. A Korai Fejlesztő Központ olyan, három évnél fiatalabb gyermekekkel foglalkozik, akiknél fejlődésében elmaradás, eltérés tapasztalható, például a mozgásuk nem megfelelő ütemben fejlődik, nem esznek jól, nehezen alszanak el, vagy még nem beszélnek. A pedagógiai szakszolgálat a szülő és a pedagógus munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatait segíti többi között a nevelési, gyógypedagógiai tanácsadásban, fejlesztő nevelésben, logopédiai, pszichológiai ellátásban, korai fejlesztésben.

Forrás: MTI; Fotó: Novák Katalin Facebook-videója

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.