Pesti Srácok

A pekingi kormány kizárt négy ellenzéki politikust a hongkongi törvényhozásból

A pekingi kormány kizárt négy ellenzéki politikust a hongkongi törvényhozásból

Hongkongban azonnali hatállyal kizártak a törvényhozásból négy ellenzéki politikust szerdán, percekkel azután, hogy Pekingben elfogadtak egy határozattervezetet, amely lehetővé teszi a helyi hatóságok számára bizonyos törvényhozók közvetlen eltávolítását – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint az Országos Népi Gyűlés – a pekingi törvényhozás – Állandó Bizottsága szerdán elfogadott egy olyan határozattervezetet, amely alapján azok a képviselők, akik a hongkongi hatóságok megítélése szerint veszélyeztetik a nemzetbiztonságot, automatikusan elveszítik helyüket a város törvényhozó testületében. A nemzetbiztonság veszélyeztetésének minősülhet egyebek mellett a hongkongi függetlenség gondolatának népszerűsítése vagy támogatása, Pekingnek a város fölött gyakorolt szuverenitásának elutasítása, illetve külföldi erők bevonása a város ügyeibe. A döntés alapján a törvényhozók kizárását a hongkongi kormányzat közvetlenül jelentheti be. A határozat közzététele után alig néhány perccel a hongkongi kormányzat bejelentette négy ellenzéki törvényhozó eltávolítását. A négy politikus mindegyikét a korábbiakban már eltiltották a törvényhozási választásokon való részvételtől, ám a szeptemberben esedékes választásokat végül a koronavírus-járványra hivatkozva egy évvel elhalasztották. Az SCMP beszámolója szerint hétfőn 19 ellenzéki törvényhozó közölte, hogy amennyiben bármelyiküket eltávolítják, mindannyian lemondanak tisztségükről.

A kínai központi kormányzat június 30-án új nemzetbiztonsági törvényt vezetett be Hongkongra vonatkozóan, amely egyebek mellett tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvényt hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint sok külföldi kormányzat is kifogásolja amiatt, mert szerintük a jogszabály súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az egy ország, két rendszer elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló városnak az anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.