Pesti Srácok

Az alaptörvény kilencedik módosításáról tartanak vitát az Országgyűlésben

Az alaptörvény kilencedik módosításáról tartanak vitát az Országgyűlésben

Az alaptörvény kilencedik módosítására irányuló kormányzati előterjesztésről tartanak ma általános vitát az Országgyűlésben. A parlament aktuális ülésének harmadik napja reggel 8 óra 30 perckor kezdődik, majd kilenc előterjesztésről tárgyalnak a képviselők.

Több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett szó lesz a pilóta nélküli légijárművek üzemelésével kapcsolatos módosításokról is, az utolsó előtti napirendi pontban pedig terítékre kerül a választási törvény módosítása. Az alaptörvény módosítására irányuló előterjesztésről az ülésnap végén mondhatják el véleményüket a képviselők. Varga Judit igazságügyi miniszter az indítványról korábban azt közölte, hogy az a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni. A Ház csütörtökön és pénteken további tizenkilenc előterjesztést tárgyal. Az ülés november 23-án, hétfőn ér véget, amikor újra azonnali kérdések hangozhatnak el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image