Pesti Srácok

Egy év börtönre ítélték a gyermekpornográf képeket tároló férfit

Egy év börtönre ítélték a gyermekpornográf képeket tároló férfit

Jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék egy férfit, aki mintegy ezer gyermekpornográf képet tárolt a számítógépén. A bíróság a honlapján közzétett közleményében azt írta, hogy a 39 éves, büntetett előéletű debreceni férfi 2016 és 2018 között internetezés közben rendszeresen töltött le olyan gyermekpornográf képeket, amelyek a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolták.

A közel ezer ilyen kép mellett négyezer olyan fénykép is szerepelt a számítógépen, amelyek a gyermekeket erotikus jelleggel ábrázolták, szexuális kizsákmányolásuk során készültek. A férfi a képeket nem osztotta meg másokkal. Az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság elkobozta a lefoglalt számítógépet, merevlemezt, és januárban gyermekpornográfia miatt nem jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte férfit. A Debreceni Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, mivel megállapította, hogy a járásbíróság nem követett el eljárási szabálysértést, egyetértett a megjelölt enyhítő és súlyosító körülményekkel, valamint a kiszabott büntetést szükségesnek, és elegendőnek találta. A törvényszék azonban további súlyosító körülményként értékelte az elkövetési idő több mint másfél éves tartalmát, és azt, hogy a vádlott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje után öt hónappal kezdte meg a bűncselekményt. Enyhítő körülménynek jelölte meg, hogy a férfi beismerő vallomást tett, és gondozásra szoruló nagykorú hozzátartozója van – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.