Pesti Srácok

Egy tanulmány szerint nincs számottevő hatása a vérplazmakezelésnek

null

Nincs számottevő hatása az új típusú koronavírus miatti tüdőgyulladásban szenvedők gyógyulási vagy túlélési esélyeire annak, ha már felépült betegek vérplazmájával kezelik őket – írták egy kedden közzétett orvosi tanulmányban. A The New England Journal of Medicine című szakfolyóiratban megjelentetett cikk egy argentin klinikai kísérlet adatai alapján jutott arra, hogy a vérplazmakezelésben részesülő betegek felépülési és túlélési esélyei nem sokkal jobbak azokéinál, akik placebót kaptak.

Októberben Indiában is végeztek hasonló kutatásokat, és ott is arra jutottak, hogy a vérplazmakezelés egyes tüneteket enyhíthet ugyan, de nem javítja jelentősen a betegek felépülési esélyeit. Az argentin kísérletben 333, súlyos Covid-19-es tüdőgyulladásban szenvedő betegnek adtak vérplazmát vagy placebót, és 30 nap elteltével nem találtak jelentős különbséget a két csoport adatai között. A halálozási arány a plazmával kezeltek és a kontrollcsoport tagjai között is tizenegy százalékos volt, és az életben lévő betegek tünetei sem mutattak lényeges különbséget. Ventura Simonovich, a tanulmányt készítő csoport vezetője elképzelhetőnek tartja ugyanakkor, hogy az enyhébb tünetekkel küzdőknél hatásos lehet a vérplazmakezelés.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/AP/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.