Pesti Srácok

Lukasenka lemondana posztjáról az új alkotmány életbe lépése után

Lukasenka lemondana posztjáról az új alkotmány életbe lépése után

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken közölte, hogy az új alkotmány életbe lépése után már nem akar elnök lenni – jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség.

– jelentette ki Lukasenka a hatos számú minszki oktatókórház alkalmazottjaival tartott találkozón. Lukasenka szavai szerint soha nem fogja megengedni, hogy az új alkotmányt felhasználva bárki meghamisítsa, netán elcsalja a választásokat. Kitért azokra a javaslatokra is, amelyek szerint pártlistás alapon kellene parlamenti választásokat tartani, következésképpen pártokat kellene alapítani. Az elnök szerint ez megosztottságot teremtene a társadalomban, és különböző érdekcsoportok megjelenéséhez vezetne.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– magyarázta. Az elnök kijelentette azt is, hogy a fehérorosz állambiztonság (KGB) bizonyítékokat mutatott be neki arról, hogy Lengyelország beavatkozott a fehérorosz belpolitikába, és támogatást nyújtott az ellenzéknek. Fel is olvasott néhány dokumentumot, amelyekben nyugati politikusoknak a fehérorosz eseményekkel való kapcsolatáról, illetve terveiről esik szó. Lengyel államférfiak kijelentéseit is idézte, amelyeket állítása szerint a titkosszolgálatoktól kapott. Ezek szerint Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egyebek között azt mondta, hogy Fehéroroszország jövője alapvetően fontos Varsónak, és kijelentette azt is, hogy Lengyelország sok konkrét lépést tett a fehérorosz forradalom támogatására. Lukasenka szavai szerint Varsóban figyelmesen követték a fehéroroszországi eseményeket, és megpróbáltak mesterséges válságot előidézni az országban. Az elnök szerint a lengyel kormányfő augusztus végén azt mondta:

Lukasenka, mint hangsúlyozta, azért osztotta meg ezt az információt, hogy az emberek megértsék hangulatát és cselekedeteit.

– tette hozzá.

Aljakszandr Lukasenkát az augusztus 9-i, vitatott tisztaságú elnökválasztáson hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával választották meg hatodik elnöki mandátumára. A választásokat sem az ellenzék, sem a nagyhatalmak, sem a nemzetközi megfigyelők nem ismerték el tisztességesnek. Minszkben azóta rendszeresek a tüntetések az elnök ellen, a tiltakozók Lukasenka lemondását és új választásokat követelnek. Ő azonban nem hajlandó lemondani, ehelyett közelebbről meg nem nevezett alkotmányreformokat ígért. Többször is azt állította, hogy a megmozdulásokat nyugati bábok külföldről irányítják. Ebben az összefüggésben jó néhányszor említette Lengyelországot és Litvániát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.