Pesti Srácok

Merkel: a második hullám súlyosabb az elsőnél, a tél végéig tarthat a védekezés

Merkel: a második hullám súlyosabb az elsőnél, a tél végéig tarthat a védekezés

A koronavírus-járvány második hulláma súlyosabb az elsőnél, és a tél végéig tarthat a védekezés ellene Németországban – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán, Berlinben.

– mondta a német kormányfő. Kiemelte, hogy a vírus elleni oltás fejlesztéséről "kedvező hírek" érkeznek, de az eredmények "nem mutatkoznak meg jelentős mértékben" a járvány második hullámának alakulásában.

PestiSracok facebook image

– mondta Angela Merkel, aki a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, a gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport új előrejelzésének átadására szervezett online sajtóeseményen nyilatkozott. Az előrejelzés szerint Németország hazai összterméke (GDP) az idén 5,1 százalékkal csökken, jövőre 3,7 százalékkal növekedik.

– emelte ki Lars Feld, a testület vezetője.

– tette hozzá. Aláhúzta, hogy a gazdaságpolitika többszörös kihívás előtt áll, a járvány miatti recesszió mellett kezelnie kell a digitalizáció, a klímaváltozás és a demográfiai átalakulás hatásait is.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 18 487 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). Ez nagyjából 7 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 17 214 esethez viszonyítva. A fertőzéshullám erejének mérséklődését jelzi, hogy az előző héten regisztrált esetszám 15 százalékkal haladta meg a hét nappal korábbi 14 964-et. Az új esetekkel együtt 705 687 fertőződést regisztráltak Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 261-gyel nőtt, 11 767-re. A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) szerdai összesítése szerint újabb csúcsra, 3127-re emelkedett. Ez 68 esettel több az egy nappal korábbinál. Nagyjából minden második beteg – 1787 ember – gépi lélegeztetésre szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 28 502 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6715 ágy szabad.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.