Pesti Srácok

Rendőrök megölésével fenyegetett, fegyházbüntetés várhat rá

null

Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy rendőrök életére tör; a nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központtal együtt elfogták – írja a Fővárosi Főügyészség szerdai közleményében, hozzátéve: fegyházbüntetést indítványoznak a férfi ellen.

A közlemény szerint a vádirat lényege, hogy egy 44 éves férfi 2019 decemberében és 2020 januárjában kelt több beadványában – amelyeket egy önálló bírósági végrehajtónak, az Országos Rendőr-főkapitányságnak, valamint a Terrorelhárítási Központnak küldött el –, azzal fenyegetőzött, hogy rendőrök életét fogja kioltani. Mint hozzátették, a férfi hat hónappal később – mivel egy büntetőügyben tanúként kívánták kihallgatni – ismételten rendőrök megölésével fenyegetett és megtagadta a tanúkénti megjelenést. A fenyegetéssel a tanúkihallgatás elkerülése volt a célja, akadályozva a rendőrséget a törvényes feladatainak ellátásában.

A közleményben felidézik: a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat eredményes felderítése és feljelentése alapján indult. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség – a Terrorelhárítási Központ professzionális segítségével – a férfit idén januárjában elfogta, és gyanúsítottként hallgatta ki emberölés előkészületének bűntette miatt. A nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központ szakembereivel együtt júliusban ismételten elfogták a férfit, akit terrorcselekmény előkészületének bűntettével is meggyanúsítottak és őrizetbe vettek. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, a bíróság enyhébb kényszerintézkedés – nyomkövető eszközzel biztosított – bűnügyi felügyelet alá helyezte a férfit.

PestiSracok facebook image

– írják, hozzátéve: az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság letöltendő fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje a férfit. Enyhébb büntetést – letöltendő börtönt és közügyektől eltiltást – csak akkor fogadnak el a nyomozó ügyészek, ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét.

Forrás: Fővárosi Főügyészség; Fotó: MTI (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.