Pesti Srácok

Tizennégymillió forint bírságot kapott a BKK jogtalan jegyértékesítésért

null

Tizennégymillió forint bírságot szabott ki a fővárosi kormányhivatal a Budapesti Közlekedési Központra (BKK), mert a társaság úgy értékesített jegyet a repülőtéri járatára április és október között, hogy az a koronavírus-járvány miatt nem is közlekedett.

A kormányhivatal közleményében azt írta: a fogyasztóvédelmi eljárás megállapította, hogy a BKK tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben, amelynek során több, mint tizennégymillió forinttal károsította meg a vásárlókat. A közlekedési társaság akkor járt volna el megfelelően, ha a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Deák Ferenc tér között közlekedő, 100E jelzésű járat közlekedtetésének felfüggesztésekor a jegyek értékesítését is felfüggesztette volna – tették hozzá. A BKK korábbi tájékoztatása szerint a 100E közlekedésének leállásáról tavasszal tájékoztatták az utasokat, de mivel a leállást rövid időre tervezték, továbbra is lehetett elővételben jegyet váltani a járatra. A félreértések elkerüléséért többi között a pénztárakban tájékoztatták erről a vásárlókat, július óta pedig a fel nem használt jegyek teljes vételárát visszatérítik. Ennek ellenére az elmúlt fél évben több, mint tizenötezren vásároltak repülőtéri vonaljegyet. A további felesleges vásárlások megelőzéséért október elején módosították a jegyértékesítő automaták szoftverét, így azóta már nem vásárolható azokban jegy a 100E járatra. Közölték akkor azt is, hogy a társaság elismeri a felelősségét, a fel nem használt jegyek eladásából származó tizennégymillió forintot visszatérítik a vásárlóknak, illetve jótékony célra fordítják. A fővárosi kormányhivatal október 7-én indított eljárást a BKK ellen a repülőtéri járat jegyértékesítése miatt.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.