Pesti Srácok

A darálás után ezúttal inkább felgyújtotta a trianoni békeszerződést Dúró Dóra

A darálás után ezúttal inkább felgyújtotta a trianoni békeszerződést Dúró Dóra

A Mi Hazánk Mozgalom szerint ünnepnappá kellene nyilvánítani augusztus 30-át, a második bécsi döntés kihirdetésének, vagyis Észak-Erdély Magyarországhoz visszatérésének évfordulóját – közölte a párt elnökhelyettese kedden Budapesten, majd a román nagykövetség előtt Dúró Dóra és Apáti István felgyújtotta a trianoni békeszerződés egy kinyomtatott példányát.

Dúró Dóra a Románia budapesti nagykövetsége előtt, a román nemzeti ünnepen, az erdélyi románok által 1918-ban megfogalmazott gyulafehérvári nyilatkozat évfordulóján tartott sajtótájékoztatón felgyújtotta a trianoni békeszerződés ratifikálásról szóló 1921. évi XXXIII. törvény egy kinyomtatott példányát. Megjegyezte, a törvényt azóta sem helyezte hatályon kívül az Országgyűlés, annak ellenére sem, hogy azt kezdeményezte a Mi Hazánk Mozgalom. Észak-Erdély visszatérésének napja a hazatérés napjaként hivatalos állami ünnep lenne, amelyen a sikeres revíziókról, így Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék egy részének visszatéréséről is meg lehetne emlékezni – mondta a független parlamenti képviselő.

Úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarságot ma is hátrányosan megkülönböztetik Romániában, üldözik a jelképhasználatot, akadályozzák a magyar nyelv használatát és a területi autonómia kialakítását. A Mi Hazánk szerint ezért szégyenletes Áder János köztársasági elnök június 4-én tett nyilatkozata, miszerint Magyarország a második világháború óta annak ellenére sem élt a szomszédéival szemben területi követelésekkel, hogy arra a történelem lehetőséget kínált volna. Ez nem erény, hanem gyávaság, hiba és bűn – fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

– mondta Dúró Dóra. Apáti István alelnök, független parlamenti képviselő a világtörténelem egyik legigazságtalanabb döntésének nevezte a trianoni békeszerződést. A sajtótájékoztató végén lakossági bejelentésre a rendőrök igazoltatták Dúró Dórát és Apáti Istvánt, felírták az adataikat, illetve megvárták, amíg a politikusok eltakarítják a nagykövetség előtti járdáról a felgyújtott iratköteg maradványait.

Forrás: Facebook, MTI, Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.