Pesti Srácok

A japán kormány elfogadta a Zöld növekedés stratégiája nevű, 2050-ig szóló akciótervét

null

A japán kormány körülbelül 2035-re be akarja tiltani az újonnan gyártott belsőégésű motorok kereskedelmét, valamint el akarja érni az ország zéró károsanyag-kibocsátását 2050-re. Egyebek között ezek szerepelnek abban a Zöld növekedés stratégiája című akciótervben, amelyet pénteken fogadtak el.

Az akciótervben az egyik fő cél 2000 milliárd dolláros növekedést generálni a környezetbarát beruházások és termelés területén az évszázad közepéig. Ösztönözni akarják a közműveket, hogy minél gyorsabban álljanak át a megújuló energiaforrások és a hidrogén alkalmazására, és hogy a 2030-as évek közepén az autógyárak már csak elektromos meghajtású járműveket gyártsanak. Szuga Josihide kormányfő már októberben beszélt ezekről, amikor elkezdték összeállítani az akciótervet.

mondta. A stratégia végrehajtásához az országnak 30-50 százalékkal több elektromos energiára lesz szüksége, a megújuló energiaforrásokból pedig a mostani háromszorosára, ami az összes energiafogyasztás 50-60 százalékát teszi majd ki. A lehető legnagyobbra akarják növelni az atomenergia, mint tiszta energiaforrás termelését is. Az AP hírügynökség szerint nem lehet tudni, Szugának van-e akkora politikai súlya, hogy elérje az energiahiányban szenvedő ország fokozatos elszakadását az olaj- és gázimporttól. A terv 14 területen jelöl ki feladatokat, egyebek között tengeri szélerőművek építését, amelyek 2040-re már 45 gigawatt villamos energiát termelnének.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.