Pesti Srácok

Bencsik János is pártot alapít – Újabb Jobbik-utód a láthatáron

null

A Jobbikból februárban kilépett Bencsik János vezetésével, Polgári Válasz néven újabb párt alakul. A mozgalom a politikai palettán a Fidesz és az ellenzék közé kívánja helyezni magát. Közleményükben úgy fogalmaztak: a polgári értékeket fogják képviselni, amelyeket most éppen senki sem képvisel.

Bencsik János független országgyűlési képviselő közleményben azt írta: az új mozgalom a polgári értékek képviseletét tűzi ki célul, amelyeket szerinte sem a Fidesz, sem a közös pártlistára készülő ellenzék nem képvisel. Jelezte azt is: semmilyen körülmények között nem fognak közös listán indulni az elmúlt tíz vagy az azt megelőző nyolc év kormányzásának felelőseivel.

– fogalmazott közleményében. Bencsik János idén februárban lépett ki a Jobbik frakciójából, mert morálisan elfogadhatatlannak, a Jobbik jövőjére nézve végzetesnek nevezte a párt új elnökének, Jakab Péternek a politikáját.

PestiSracok facebook image

A Jobbikból kizárt vagy kilépett politikusok 2018. óta több szervezetet is létrehoztak: 2018 nyarán Toroczkai László ásotthalmi polgármester, a Jobbik volt alelnöke jelentette be, hogy megalakult és a jövőben pártként működik a Mi Hazánk Mozgalom, a Jobbik-frakcióból 2018-ban kizárt Volner János pedig idén szeptemberben jelentette be a Volner Párt megalapítását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.