pártalapítás
Alapítsunk pártot, mert kell a pénz!
Trendi, ha van egy saját szervezeted, viszont lúzer vagy, ha egyedül maradsz. Az egykori hatpárti szivárványkoalíció osztódással szaporodik. Jakab Péter és Márki-Zay Péter után Vona is belevágott a nagy kalandba. Kilenc hónap múlva önkormányzati választások lesznek, ami komoly anyagi forrást jelenthet. Ám sok az eszkimó és kevés a fóka, így nem csoda, ha a közeljövőben úgy egymásnak esnek, mint a piaci kofák a fókazsír árán. Most mindenki Vonára figyel, de nem lesz ez mindig így. Több támadás éri majd a baloldalról, végül a kutyát sem fogja érdekelni. Ami érdekes, az a sajátos pályaút: Fidesz-tagból Jobbik-elnök, majd Gárda-alapító, később középre húzódó Simicska-szövetséges, végül a Spinoza-házban a baloldalnak hajbókoló széplelkű baloldali politikus. Pénzt kereshet ugyan a pártjával, ám belátható időn belül szükségszerűen kudarcra van ítélve. Mert valójában ő egy politikai kalandor.Vona Gábor szeretett pártelnök lenni
A(z egykori) Jobbik egykori elnökeinek szomorú sorában kétségtelenül Vona Gábor a legtehetségesebb figura. Őt Sneider Tamás követi, aki mögött a jelenlegi elnök jelentéktelenkedik el. És tőle is messze távol lelhető fel a teremtés egyik látványos fiaskója, a Péter nevű. A Tamás az egyetlen, akiben volt annyi méltóság, hogy nem alapított új pártot a Jobbik tetemcafatainak asszimilálása érdekében.Kevés még a vátesz, új megmentőt kap az ellenzék: pártot alapít Vona Gábor
Második Reformkor néven párttá alakul a Vona Gábor volt Jobbik-elnök által létrehozott alapítvány. A politikus erről a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videóban beszélt.Hivatalosan is megalakult a Nép Pártján néppárt
Jakab Péter elérte álmát, és párttá emelte kétszemélyes mozgalmát. A nyelvtörőre emlékeztető elnevezésű alakulatnak egyébként vetélytársa is lesz, hiszen Vona Gábor is pártalapításra adja a fejét, vagyis végérvényesen kijelenthető: a Jobbik osztódással szaporodik.Új erdélyi magyar párt bejegyzését jelentette be Kulcsár-Terza József romániai parlamenti képviselő
Magyar Polgári Erő (MPE) néven új erdélyi magyar párt megalapítását jelentette be a sajtóhoz kedden eljuttatott közleményében Kulcsár-Terza József romániai parlamenti képviselő.Mesterházy Attila kilép az MSZP-ből és új pártot alapít
Tovább bomlik az MSZP. Ezúttal Mesterházy Attila jelentette be, hogy kilép a pártból és új formációt alakít. Mesterházy 23 éve lépett be a szocialista pártba, amelynek elnöke is volt korábban, azonban most úgy döntött, kilép. Ennek oka, hogy az MSZP tisztújítása óta eltelt öt hónapban sem történt változás.Beintett a rokon: Hadházy Ákos nem lesz Márki-Zay Péter pártjának a tagja
Minden ellenkező híreszteléssel szemben én nem kívánok részt venni az általad most bejelentett párt munkájában - reagált a közösségi oldalán Hadházy Ákos rokonának, Márki-Zay Péternek azon kijelentésére, miszerint a baloldal exminiszterelnök-jelöltje szívesen látná párttá avanzsált mozgalmában a független országgyűlési képviselőt. Hadházy ki is fejtette, hogy mi az invitálás visszautasításának oka.Megszületett a Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN)
Az Index ma reggel arról számolt be, hogy Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) néven jegyzik be Márki-Zay Péter új pártját. A bejegyzési procedúra maximum hatvan napig tart, de a bejegyzést végző törvényszék még hiánypótlást rendelhet el. Egy párt alapításához minimum tíz személy szükséges. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje örömmel venné Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tagságát. A párt székhelye megegyezik a politikus vásárhelyi otthonának címével.Párt lesz ebből vagy nyelvtörő? – Megalakulóban a Nép Pártján néppárt, ami még csak mozgalom (videóval)
Az igaz, hogy az ellenzéki előválasztáson kiderült, hogy a szavazók nem kérnek belőle, majd saját pártja is inkább elzavarta, de Jakab Péter nem adja fel: bejelentette azt, amit már hónapok óta mindenki előre tudott, nevezetesen, hogy megalakítja egyszemélyes politikai formációját, A Nép Pártján Mozgalmat. A név kissé túlzás, és lévén "néppártot" tervez alakítani a "melós-politika" megalkotója, enyhén nyelvtörő jellegű is – a Jakabbik talán egy fokkal őszintébb lenne.Ajánljuk még