Pesti Srácok

Kamupártot vett magának Magyar Péter, de sikerült Darwin-díjas megoldást találni

null

Ahogyan mi is megírtuk, a mai napon Magyar Péterék beadták pártjuk nyilvántartásba vételi kérelmét, ezzel egy időben pedig az is kiderült hogyan fogják hívni az ellenzék új Messiásának pártját. Újat azonban ezúttal sem jutott mutatni a "megváltó".

- írja legutóbbi Facebook-bejegyzésében Varja Judit exférje.

Ilyen nevű párt azonban már létezik, a HVG utánajárt, hogy az egri székhelyű Tisza Párt honlapja 2021 augusztusában frissült utoljára, akkor Szabó Attila elnök vezette a pártot, a két alelnök pedig Deák Boldizsár és Somodi Erzsébet volt. Az elnökkel 2021 áprilisában az Egri Ügyek készített interjút. A lapnak Szabó Attila akkor azt mondta, ők nem kamupárt, az állami támogatás nem kell nekik, és nem fognak össze más ellenzéki pártokkal.

PestiSracok facebook image

Külön fejezete a tragikomédiának, hogy Magyar Péter titokzatoskodott a párt nevét illetően, pedig az egyből nyilvánosságra került, ám sikerült komoly hibát is elkövetni. A Darwin-díjas megoldás ugyanis olyan ügyesen sikerült, hogy a Kúria vonatkozó döntése értelmében jogellenes, mivel a "felirat nincs összefüggésben sem a szervezet nevével, sem annak rövidített nevével".

(Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.