Alapítsunk pártot, mert kell a pénz!
Trendi, ha van egy saját szervezeted, viszont lúzer vagy, ha egyedül maradsz. Az egykori hatpárti szivárványkoalíció osztódással szaporodik. Jakab Péter és Márki-Zay Péter után Vona is belevágott a nagy kalandba. Kilenc hónap múlva önkormányzati választások lesznek, ami komoly anyagi forrást jelenthet. Ám sok az eszkimó és kevés a fóka, így nem csoda, ha a közeljövőben úgy egymásnak esnek, mint a piaci kofák a fókazsír árán. Most mindenki Vonára figyel, de nem lesz ez mindig így. Több támadás éri majd a baloldalról, végül a kutyát sem fogja érdekelni. Ami érdekes, az a sajátos pályaút: Fidesz-tagból Jobbik-elnök, majd Gárda-alapító, később középre húzódó Simicska-szövetséges, végül a Spinoza-házban a baloldalnak hajbókoló széplelkű baloldali politikus. Pénzt kereshet ugyan a pártjával, ám belátható időn belül szükségszerűen kudarcra van ítélve. Mert valójában ő egy politikai kalandor.
Túlkínálat a baloldalon
Annyian vannak, hogy már összeszámolni is komoly szellemi erőfeszítést igényel. Elemző legyen a talpán, aki felsorolja a versengő ellenzéki pártok nevét – nem is beszélve az elnökökről – és nem követ el hibát.
Soha ennyi baloldali párt nem versengett még az ellenzéki szavazók bizalmáért, ahogy a rendszerváltoztatás óta sem volt ilyen sok frakció a parlamentben – ezek vitathatatlan tények. Politikai túlkínálat van, ennyi pártot és ilyen sok megélhetési politikust nem fog eltartani a baloldali szavazótábor. Ennek ellenére egyre csak szaporodnak. Mindenki a saját, önös érdekeit nézi, illetve anyagi egzisztenciáját félti. Úgy tűnik, hogy sem szellemi muníció, sem pedig szorgalom nincs arra, hogy építkezzenek és valami összefüggő érvényes politikai állítást tegyenek Magyarországról. Ezért akar mindenki magának egy pártot, és ezért akar – kis túlzással élve – mindenki elnök, vagy legalábbis vezető politikus lenni. Így látja biztosítva saját politikai karrierjét.
Mert kell egy csapat – mondta volt bölcsen Minarik Ede. De, mint közismert, a mennyiség sosem csap át minőségbe. Lássuk csak a felhozatalt!
Hat párt széledt szét a szélrózsa minden irányába a 2022-es vereség után. DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, no meg a mérhetetlen médiapárt, a Párbeszéd, ami most már Zöldek jelzővel fut. (De minek?) Azután pártot alapított a bukott Jakab Péter, és nem meglepetésre a még nagyobbat bukott Márki-Zay Péter is. Most pedig Vona, aki már minden volt, illetve minden is volt már... szintén bejelentette, hogy pártot alapít.
De ott van az ISZOMM, a Megoldás Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, amely szervezetekkel szintén számolni kell a helyhatósági választásokon.
Ezen ponton jelzem, hogy most tartunk egy tucatnál – és lehet, valaki kimaradt. De ha az elemző eltéved, akkor mi lesz a választópolgárral?
Több elnök, mint párt, több politikus, mint tüntető
A túlkínálatot nézve ennél is súlyosabb a helyzet, ha az ellenzéket meghatározó politikusokat kezdjük megszámlálni. Többen vannak, mint a kordonbontáson részt vevő aktivisták.
Nézzük csak!
Gelencsér Ferenc (Momentum), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan (MSZP), Schmuck Erzsébet és Ungár Péter (LMP), Szabó Rebeka és Tordai Bence (Párbeszéd). Azután jön Jakab Péter, Márki-Zay Péter és Vona Gábor. De ott van még a sor végén Gattyán György, Szanyi Tibor és a kutyapárti Kovács Gergely.
Összesen 15 pártelnök „dolgozik” a kormányváltáson.
De szürreálisabb a képlet, ha azon meghatározó politikusok számát nézzük, akik nem pártelnökök, de arcukkal képviselik a baloldalt. Dobrev Klára, Donáth Anna, Karácsony Gergely és a cserepadon – az egyszemélyes intézményként működő – Hadházy Ákos.
Vajon Pankotai Lili mikor alapít pártot?
Tehát tizenöt baloldali párt tizenkilenc vezető politikusa akarja megteremteni az ellenzéki kínálatot?
(A Mi Hazánk Mozgalmat érthető okok miatt kihagytam.)
Örkény egypercese jut eszembe:
„Elöl a tojás, utána Berengár király, őutána a fél bicikli, aztán Jézus Mária Szent József és Bertolt Brecht, utoljára Takariko Kiriwi, a szemüveges asztalitenisz-világbajnok. Mennek, mennek, mendegélnek. Mennek, mennek, egy szót se szólnak. Még ma is mennek, ha meg nem haltak.”
Minél több párt van és lesz, a választópolgár annál inkább zavarodik meg és fordul el a baloldaltól. Mára ott tartunk, hogy az ellenzéki szavazó nem a kormánynak, hanem a sajátjainak, a baloldali politikusoknak sem hisz. Elvesztették a bizalmat, mert elárulták az ellenzéki oldalon legfontosabb motiváló erőt, a reményt. Nem hisz nekik senki sem.
A mindenhol kipróbált Vona újra nekiveselkedik
Térjünk vissza az aktuális pártot gründoló sztárra, Vona „Kalandor” Gáborra.
Zázrivecz Gábor néven Jobbik-alapító, majd Vonaként már Fidesz-tag, később Jobbik-elnök. Azután létrehozza a Magyar Gárdát, néhány évvel később pedig elveszi a Jobbik lelkét és szövetséget köt Simicska Lajossal. Végül a Spinoza-házban találja magát, ahol a baloldal is megveregeti a vállát.
Vona – minden színeváltozása ellenére – végül bukott politikus lett. 2018-ban vesztett, lemondott, majd egy évre rá ott is hagyta egykori közösségét, a Jobbikot. És jöttek a „civil” ügyek, a vloggerkedés, a könyvírás és a publicista karrier, majd ATV-s megmondóember lett.
Év elején még arról beszélt, hogy az önkormányzati választásokon ne pártok induljanak, hanem egyesületek – most meg pártot alapít? Hiteles, ugye?
Ugyan Vona Gábor azt mondta, hogy sem a kormánypártokkal, sem pedig az ellenzékkel nem fog össze, ám az eddig alapítványként, majd egyesületként, mostantól pártként működő szervezetének ambíciója mégiscsak a kormányváltás, azaz a Második Reformkor az ellenzéki pártok számát fogja szaporítani. Ilyen történettel nem lehet tiszta lappal új politikusi karriert kezdeni. Ez az egész projekt kudarcra van ítélve.
A baloldali politikusok pedig mennek, mendegélnek, ha tüntetés van, akkor tolakodnak, de a pénzre szükségük van a legyőzötteknek is.
