Pesti Srácok

Hivatalosan is megalakult a Nép Pártján néppárt

Hivatalosan is megalakult a Nép Pártján néppárt

Jakab Péter elérte álmát, és párttá emelte kétszemélyes mozgalmát. A nyelvtörőre emlékeztető elnevezésű alakulatnak egyébként vetélytársa is lesz, hiszen Vona Gábor is pártalapításra adja a fejét, vagyis végérvényesen kijelenthető: a Jobbik osztódással szaporodik.

Amint arról a Magyar Nemzet beszámolt, hivatalosan is bejegyezte a bíróság A Nép Pártjánt, amelyről a politikus a TikTokon adott hírt.

– fogalmazott korábban Jakab Péter, aki egyébként tavaly viharos körülmények között távozott a Jobbikból. Akkor egyébként azt mondta, ideje, hogy csatasorba rendeződjenek, akik "a nép pártján maradtak", és el kell érni, hogy minél többen csatlakozzanak, illetve az sem számít, hogy a csatlakozók jobb- vagy éppen baloldaliak-e, mert most nem kell ideologizálni. Úgy vélekedett továbbá, hogy Magyarországnak egy új Szent Istvánra lenne szüksége, egy vezetőre, aki képes az egymással harcoló törzsekből egy erős, egységes nemzetet építeni.

PestiSracok facebook image

Érdekesség egyébként, hogy a napokban egy másik volt Jobbik-elnök is mozgolódni kezdett: Vona Gábor azt jelentette be, hogy felhagy médiaszerepléseivel egy időre. A Magyar Nemzet úgy tudja, Vona most ismét politikai pályára lép, ráadásul – a lap forrásai szerint – pártot alapít. Úgy tudják, a bejelentés már szeptember elején megtörténhet a Kőbányai Művelődési Házban, ahol Vona lakossági fórumot tart.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Képernyőfotó (Jakab és néhány statiszta)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.