Pesti Srácok

A Dévai Szent Ferenc alapítványt ajándékozták meg a European Patriots Unite aktivistái

A Dévai Szent Ferenc alapítványt ajándékozták meg a European Patriots Unite aktivistái

Ajándékokkal lepték meg a Dévai Szent Ferenc alapítvány otthonaiban lakó gyermekeket a European Patriots Unite aktivistái. A Böjte Csaba védnöksége alatt álló alapítvány kétezer rászoruló gyermek számára nyújt segítséget; nekik tették szebbé a karácsonyukat az európai patrióták. A szervezet aktivistáinak nem ez volt az első akciója, melyben rászorulókon segítettek a Kárpát-medencében.

Ahogy korábban mi is írtunk róla, az idén nyáron Kremser Tamás által alapított szervezet - melynek soraiban Gaudi-Nagy Tamás is feltűnik - egy európai patriótákat egyesítő, magyarországi központú civil egyesület, amely fő célkitűzéseként a keresztény-nemzeti Európa védelmét határozta meg. Akkor úgy fogalmaztak, terveik között szerepel, hogy megszervezzék az érték- és önvédő, hagyományos európai nemzetek, így a magyar nemzet kulturális, keresztény, nemzeti örökségét védő akciókat, és az ezen értékeket megjelenítő európai patrióta rendezvényeket, szakmai programokat.

A European Patriots Unite tagjai több akcióban segítettek már rászorulókon Kárpát-medence-szerte, ezúttal a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc alapítvány által gondozott gyermekek számára jutattak el karácsonyi segélycsomagokat. A vírushelyzetre való tekintettel ezúttal egy kisebb csapattal, tizenöt-húsz fővel képviseltették magukat az átadáson, de ahogy elmondták, ebben a nehéz időszakban is igyekeznek aktívak lenni és a hitük, meggyőződésük szerint tenni a dolgukat. Kremser Tamás az akció kapcsán lapunknak írt levelében úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.