Pesti Srácok

Hónapokat késhet az egyik nyugati vakcina engedélyezése

Hónapokat késhet az egyik nyugati vakcina engedélyezése

Az orosz fejlesztésű, koronavírus elleni vakcinából már egy kisebb mennyiség érkezett Magyarországra, kivizsgálás céljából, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy valóban hatékony-e a szer; mindezek ellenére az elmúlt hetekben a baloldali ellenzék mégis egy összehangolt támadást indított az oltóanyagminta ellen. Az orosz kormány emellett azt is lehetővé tette, hogy magyar orvosok és szakemberek a helyszínen tanulmányozhassák az oltóanyag előállítását.Ezzel szemben az európai, illetve európai és amerikai együttműködésben fejlesztett három védőoltás magyar piacra kerülésével kapcsolatban egyre több a kérdőjel – írja a Magyar Nemzet.

Elindultak Oroszországba azok a magyar szakemberek, akik az orosz vakcina vizsgálatát és a gyártóhelyeket tekinthetik majd meg – jelentette be kedden Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere arra is kitért, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Debreceni Egyetem, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársai azzal a céllal lesznek jelen az oltóanyag vizsgálatakor, hogy annak biztonságosságáról és hatékonyságáról személyesen győződhessenek meg.

Ezt megelőzően, múlt hét pénteken Szijjártó Péter Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel tárgyalt Budapesten. Szijjártó Péter kiemelte: Oroszország lehetővé teszi magyar orvosoknak és szakembereknek, hogy a helyszínen tanulmányozhassák az oltóanyag előállítását. Emellett kiemelte: sok helyen fejlesztenek oltóanyagot tőlünk keletre és tőlünk nyugatra is, és egyelőre nem tudni pontosan, mikor melyik vakcina áll majd nagy számban rendelkezésre.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Szijjártó Péter. Leszögezte: nem engednek semmilyen gyógyszeripari, üzleti lobbinak, akkor sem, ha politikusokat bérelnek fel akár itthon, akár Brüsszelben, akár máshol.

– jelezte a kockázatot november 18-án Sandra Gallina, az Európai Bizottság egészségügyi főigazgatója. Hozzátette: ebben az esetben ötven százalék jár vissza az előlegből, ami a tagállamokat illeti. Ez az Európai Bizottság szerint jelentős eredmény, mert hasonló esetekben jellemzően nincs kompenzáció.

Ezzel a témával kereste meg a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumát, de ők azt mondták: ez nem igaz. Szerintük, ha a gyártó a részhatáridőket nem tartja be, akkor ötven százalék előleget fizet vissza, abban az esetben azonban, ha a végleges határidőre – ami 2021. november 15. – se szállít, akkor az előleg teljes összegét vissza kell fizetnie. A kérdéssel megkeresték az Európai Bizottságot is, ám azok teljesen elzárkóztak. Azonban az USA már júliusban jelezte előzetes igényét a cég felé százmillió dózis oltóanyag beszerzése és ötszázmillió adag opcionális lekötése érdekében. Egy másik ígéretesnek tűnő vakcinafejlesztés a Janssen Pharmaceutica nevéhez kapcsolódik, ám a szintén amerikai Johnson & Johnson cég tulajdonában álló gyógyszercég szerződésében foglaltak szerint az első lehetséges szállítási időpontjuk 2021 második negyedéve.

A Magyar Nemzet információi szerint az AstraZeneca is csak 2021 első negyedévére tervezi az oltóanyag szállítását, ám jelentős bizonytalanságot okoz, hogy kiderült: a brit-svéd gyógyszeripari cég és az Oxfordi Egyetem közösen kifejlesztett koronavírus-oltásának klinikai vizsgálata során a tesztalanyok – gyártási hiba miatt – csak a szükséges dózis felét kapták meg. Ennek ellenére az AstraZeneca arra hivatkozik, hogy még így is hetvenszázalékos a vakcina hatékonysága. Egyre többen felvetik azonban, hogy a vállalat ezt az arányt úgy mutatta ki, hogy szelektált az eredmények között, a vizsgálatban részt vevők között pedig nem voltak 55 évnél idősebbek. Abban az esetben, ha az AstraZeneca nem tudja tisztázni a vádakat, a klinikai vizsgálatok megismétlésére lesz szükség, ami késleltetheti az oltóanyag engedélyezését.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

A játék ma sem volt igazán jó, de a győzelem végre megvan! – Barátságos labdarúgó-mérkőzés: Azerbajdzsán–Magyarország 1–2 (1–2)

Exkluzív 2025 június 10.
Megszerezte első idei győzelmét a magyar labdarúgó-válogatott, miután küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzésen Bakuban legyűrte Azerbajdzsán válogatottját. Csapatunk nem játszott jól, helyzetkihasználásunk ma is csapnivaló volt, de pozitívum, hogy a győzelmet így is meg tudtuk szerezni, Varga Barnabás pedig közel egy év után ismét eredményes tudott lenni a válogatottban.