Pesti Srácok

Ismeretlen tettes ellen indult nyomozás az erzsébetvárosi ingatlanok ügyében

null

Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) erzsébetvárosi ingatlanok ügyében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán. Gál Kristóf azt mondta, jelenleg a tényállás tisztázása zajlik, amelynek feladata egyebek között azt feltárni, megvalósult-e bűncselekmény. Ennek teljes körű tisztázására nyomozás keretében van lehetősége az eljáró hatóságnak – tette hozzá.

A VII. kerületi polgármesteri hivatal kedden közleményében azt írta: a jelenleg a DK-s Niedermüller Péter vezette kerület a Király utca 23-29. szám alatti ingatlanok értékesítése, illetve az értékesítéssel összefüggésben vállalt kötelezettségek miatt tett feljelentést. A polgármesteri hivatal azt közölte, hogy nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást az NNI Erzsébetváros előző vezetése ellen. A rendelkezésekre álló dokumentumokból kiderül, hogy az önkormányzat előző vezetése úgy vállalt többmilliárdos fizetési kötelezettséget, hogy ennek nem volt meg a pénzügyi fedezete, ezt a költségvetésében nem tüntette fel – tudatták.

A VII. kerületi polgármesteri hivatal november 5-én közölte, hogy a bíróság előtt támadja meg az erzsébetvárosi önkormányzat egy szerződését, amelyet a kerület előző, fideszes vezetése kötött, miután néhány napja vették észre, hogy annak alapján az önkormányzat számlájáról leemeltek 417 millió forintot. Akkori közleményük szerint a leemelt sok százmillió forint az előző polgármester, Vattamány Zsolt által kötött szerződéshez kapcsolódik. A szerződésben az önkormányzat előző vezetése vállalta, hogy három Király utcai házból néhány hét alatt kiköltöztet negyvenöt lakót teljesen felújított lakásokba, az így kiürített házakat pedig eladják.

Másnap Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő azt közölte: hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármester ellen, és egyben lemondásra szólítja fel, miután kiderült, hogy bírósági végrehajtás alapján 417 millió forintot emeltek le az önkormányzat számlájáról. Bajkai István akkori sajtótájékoztatóján elmondta: négy nappal azelőtt az önkormányzatok történetében páratlan nagyságú, 417 millió forintnyi összeget emelt le a bírósági végrehajtó egy vállalkozás javára a Király utca 23-25-27-29. alatti ingatlantömb fejlesztésével kapcsolatos ügyben.

PestiSracok facebook image

A politikus közlése szerint az önkormányzattól követelt kötbér leemelése olyan szerződés alapján történt, amelyet még 2003-ban, a Hunvald-korszakban kötöttek meg az önkormányzat vagyoni érdekeit súlyosan sértően, majd 2019-ben, az akkori fideszes vezetés módosított a kerület érdekeinek megfelelően. Hangsúlyozta: a 2019-ben módosított szerződés több, mint tíz éves pereskedés végére tett pontot, így a Király utcai ingatlantömb fejlesztésével több milliárd forintnyi vagyonhoz jutott volna az önkormányzat, a kerületnek ez a része pedig tovább szépült volna.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Balaton József

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.