Pesti Srácok

Saját szövetségesei is elhatárolódnak Baranyi Krisztina antiszemita kijelentéseitől

Saját szövetségesei is elhatárolódnak Baranyi Krisztina antiszemita kijelentéseitől

Mint ismert, Ferencváros balliberális polgármestere egy önkormányzati telek eladása kapcsán kialakult vitában azt közölte: „Így van, tehát akkor most döntsük el. Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk. Viszont a rohadt, szemét zsidó befektető az nem építhet ezerkétszáz négyzetméteren többen. Ugye?” Baranyi Krisztina a hanganyag napvilágra kerülését követően nem sokkal egy egészen érdekes magyarázattal állt elő, miszerint nem ő zsidózta le a történetben szereplő vállalkozót, hanem éppen ő vonta kérdőre vitapartnereit esetleges antiszemitizmusuk miatt. A kijelentésével kapcsolatban a ferencvárosi Új Pólus frakció egy Facebookon posztolt közleményben határolódott el Baranyi Krisztinától – írta meg a Magyar Nemzet.

A frakció közösségi oldalán azt írja, határozottan visszautasítják a polgármester kijelentéseit, hiszen az aláírók semmilyen antiszemita kijelentést nem tettek az egyeztetés során, csupán – jelen piaci körülmények között – kevesellték a befektető által megajánlott negyvenezer forint alatti négyzetméterárat. Baranyi Krisztina antiszemita kijelentéseit sem akkor, sem most nem tudják elfogadni, és nem tudnak értékközösséget vállalni azokkal a politikusokkal, akik akár nyilvánosság előtt, akár attól elrejtve más személyek nemi, faji identitására, etnikai vagy vallási hovatartozására tesznek becsmérlő kijelentéseket. A párbeszédes, momentumos és jobbikos önkormányzati képviselők alkotta frakció úgy véli, a szövetségesekre történő hárítás, antiszemitizmussal történő megvádolása egyértelműen annak a jele, hogy a polgármester saját szavainak súlyát sokadjára is képtelen felmérni, és képtelen felelősséget vállalni nemcsak az egy személyben meghozott döntéseiért, hanem a gyenge pillanataiban kimondott szavaiért sem.

– áll a frakció közleményében.

PestiSracok facebook image

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.