Pesti Srácok

Százmillió dózist vásárol a Pfizer/BioNTech vakcinájából egy kínai gyógyszercég

Százmillió dózist vásárol a Pfizer/BioNTech vakcinájából egy kínai gyógyszercég

A Fosun sanghaji székhelyű gyógyszercég szerdán bejelentette, hogy százmillió dózis koronavírus elleni vakcina behozataláról kötött megállapodást a német BioNTech gyógyszergyártóval, amely az amerikai Pfizerrel közösen fejlesztette ki oltóanyagát.

A Fosun a hongkongi értéktőzsdére szerdán eljuttatott közleményében arról számolt be, hogy a BioNTechkel kedden megkötött megállapodás értelmében a Pfizer/BioNTech vakcina kizárólagos fejlesztője és értékesítője lehet Kína szárazföldi részén, amennyiben erre a kínai hatóságok engedélyét is megkapja. A BioNTech 2021-ben legkevesebb százmillió dózist szolgáltat a vakcinából Kína kontinentális területére. A Fosun előlegként 125 millió eurót fizet ki a BioNTechnek december 30-ig, a fennmaradó 125 millió eurót pedig azt követően bocsátja a német cég rendelkezésére, miután megkapja a szükséges engedélyeket a kínai hatóságoktól az oltóanyag belföldi értékesítésére. A Fosun az éves bruttó nyereség 65 százalékát, a BioNTech pedig a 35 százalékát könyvelheti majd el a vakcina kínai forgalmának – áll a közleményben. A Fosun mindazonáltal arra figyelmeztette részvényeseit és a potenciális befektetőket: egyelőre nincs garancia arra, hogy a Pfizer/BioNTech vakcináját valóban fejleszthetik és értékesíthetik majd Kínában.

Jelenleg összesen öt kínai fejlesztésű koronavírus-oltóanyag tart a klinikai tesztek ötödik fázisában. Ezeket egyebek mellett az Egyesült Arab Emírségekben, Brazíliában, Peruban és Pakisztánban is tesztelik. Kína júliusban indította el azt a sürgősségi programot, amelynek keretében a hazai fejlesztésű, kísérleti vakcinák közül hármat alkalmaznak a fertőzés veszélyének különösen kitett emberek körében. Az oltóanyagok közül kettőt az állami kézben lévő Sinopharm leányvállalata, a China National Biotech Group (CNBG), a harmadikat pedig a Sinovac Biotech dolgozta ki. November végén a Sinopharm közölte, hogy már mintegy egymillió embert oltottak be kísérleti vakcináival. A Sinopharm mindkét vakcinája az emberi sejtekben szaporodni képtelen, inaktivált vírust tartalmaz, amely a szervezet saját immunreakcióját váltja ki. A klinikai tesztek adatai alapján mindkét oltóanyagból fejenként két dózisra van szükség a védettség kialakulásához.

A CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna szerdán arról számolt be, hogy a Sinovac-féle oltóanyagból csaknem kétmillió dózis tart éppen Brazília felé, ahol július óta a klinikai tesztelése is folyik. A Sinovac továbbá közölte, hogy Indonézia és Törökország számára is készítenek elő vakcinákat, gyártási kapacitásuk pedig az évi 600 millió dózist éri majd el az év végére. Jóllehet a vállalat még nem kapta meg a forgalmazási engedélyt Kínában, de már készen áll az oltóanyagok belföldi piacra bocsátására.

PestiSracok facebook image

A Pfizer/BioNTech vakcinájának alkalmazását már engedélyezték egyebek mellett az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban, az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatósága pedig várhatóan december 23-án adja ki az oltás forgalmazási engedélyét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/ Komka Péter

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.