Pesti Srácok

Szijjártó: Ankara az EU stratégiai partnere

null

Magyarország az Európai Unió (EU) stratégiai partnerének tekinti Törökországot, mert Európa szomszédjai közül a legerősebb gazdasággal rendelkezik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Anadolu török állami hírügynökségnek a szerdán megjelent interjú szerint.

Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország olyan Törökország-politika mellett áll ki, amely ellenségeskedés, képmutatás, kettős mérce, bírálat és kioktatás helyett a stratégiai partnerség elvén alapul.

– hívta fel a figyelmet a miniszter, rámutatva: Magyarország érdeke, hogy aktív és dinamikus együttműködése legyen egy ilyen országgal, egy ilyen gazdasággal. A kétoldalú kereskedelmi forgalmat – amely az év első 9 hónapjában az új koronavírus-járvány gazdasági hatásai ellenére sem csökkent, és 2020 végére meghaladja a 3 milliárd dollárt, a jövőben éves szinten 5 milliárd dollárra tervezik növelni – jelezte, és kiemelte: a Magyarországon jelen lévő török cégek mintegy ötezer embert foglalkoztatnak. A magyar miniszter az európai uniós költségvetési vita kapcsán felmerült vádakra reagálva azt mondta, Magyarország és Lengyelország nem távolodik az EU-tól.

PestiSracok facebook image

– mondta. Szijjártó Péter a költségvetési vitát illetően rávilágított: az a gond, hogy a gazdasági ügyek tőlük teljesen független, politikailag és ideológiailag motivált ügyekkel keverednek. Leszögezte: nem fogják hagyni, hogy Magyarország és Lengyelország félreállításával szülessen megállapodás a kérdésben. Hangsúlyozta: az az egyértelmű érdekük, hogy legyen megállapodás, majd reményét fejezte ki, hogy Németország az EU soros elnökeként mindkét fél számára elfogadható javaslattal áll elő. Szijjártó Péter az Európai Unió jövőjére vonatkozóan közölte: Magyarország szerint az uniónak erős nemzetek és tagállamok erős szövetségének kell lennie. Kiemelte: arra kell ösztönözni az államokat, hogy maradjanak hűek nemzeti, kulturális és vallási örökségükhöz, ne feledjék múltjukat, sikereiket, identitásukat, a hazaszeretetet, és legyenek büszkék mivoltukra. A külgazdasági és külügyminiszter továbbá arra is emlékeztetett, hogy a migráció kérdése is komoly nézeteltéréseket okoz az unió tagállamai között.

– közölte. Szijjártó Péter az interjú végén arról is beszélt, hogy a járványidőszak során meglehetősen sikeres az együttműködés Magyarország, a Türk Tanács megfigyelő tagja, és a tanács többi tagja, Törökország, Üzbegisztán, Azerbajdzsán, valamint Kazahsztán között.

Szijjártó Péter kedden a török fővárosban, Ankarában járt. Hivatalos látogatása keretében fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnök, valamint megbeszéléseket folytatott török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval, továbbá Mustafa Varank ipari és technológiai miniszterrel, Fatih Dönmez energetikai és természeti erőforrásokért felelős miniszterrel, illetve Kerem Kinikkel, a török Vörös Félhold főigazgatójával.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.