Pesti Srácok

Tállai: a Momentum vaskos adóemeléssel sújtana több százezer katás vállalkozást

null

Jövőre a katások nyolcvan százaléka, több, mint 340 ezer vállalkozás pontosan ugyanúgy adózik, mint eddig – mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy eközben a Momentum vaskos adóemeléssel és bonyolult adminisztrációval sújtaná mind a 430 ezer kisadózó vállalkozást.

A lap szerdai számában azt írta, a Momentum politikusa, Iker Áron a közösségi médiában bírálta a jövőre életbe lépő, úgynevezett hárommilliós kata-szabályt (kisadózó vállalkozások tételes adója), amely extra adót vezet be bizonyos esetekre. Az új előírás kimondja: ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a hárommillió forintot, akkor a hárommillió feletti rész után negyvenszázalékos adót kell leróni. A rendelkezés nemcsak a nagyobb, hárommillió forint feletti ügyleteket veszi ki a kisadózókat segítő szabályok alól, hanem azt az utóbbi időben elharapódzott megoldást is visszaszorítaná, miszerint bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között, hanem katás vállalkozóként alkalmazzák – írták.

A lap emlékeztet: a momentumos Iker Áron bejegyzésében azt írta, a bújtatott foglalkoztatás ellen a katában sávos adózást kellene kialakítani. Elképzelése szerint a mostani havi ötvenezer forint általányadó ötmillió forintos bevételig élne, 8,5 millió forintig havi 75 ezer lenne a közteher, nagyobb bevételnél pedig havonta százezer forint.

PestiSracok facebook image

– reagált a lapnak az államtitkár. Tállai András szerint a Momentum ötlete durva és azonnali adóemelést jelentene, ami mind a 430 ezer katást fenyegetné.

– fejtette ki a lapnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás