Pesti Srácok

Tízezer Kárpát-medencei diákot képez majd a Mathias Corvinus Collegium

Tízezer Kárpát-medencei diákot képez majd a Mathias Corvinus Collegium

Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és felújítására fordítja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) azt a kilencvennégy és fél milliárd forintnyi támogatást, amelyet az év végén a magyar kormány a kollégium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak juttatott. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: Budapesten és a vidéki városokban is tradicionális, patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket.

A főigazgató arról beszélt, az MCC jelenleg kilenc, jövő ősszel pedig már tizenhét helyszínen biztosít képzési lehetőségeket, terveik szerint a jövőbeli fejlesztésekkel harmincöt településen lesznek elérhetők határainkon innen és túl. Az MCC jelenleg kétezer-ötszáz diákot képez ingyenesen tízéves kortól az egyetem végéig, számuk a következő években tízezer fölé emelkedik majd. Hangsúlyozta: olyan ismereteket akarnak adni, amelyeket a fiatalok máshol nem kaphatnak meg, és kiemelte, hogy a régióban egyedülálló vezetőképzési módszertant biztosítanak az MCC-s hallgatók számára. A főigazgató a lap kérdésére leszögezte: az MCC ideológiailag független, de nem értéksemleges.

– fogalmazott. Szalai Zoltán kitért arra, hogy az MCC már most kinőtte a jelenlegi infrastrukturális kereteket. Budapesti központjuk, az egykori munkásőrség országos főparancsnokságának épülete nem méltó egy országos tehetséggondozó intézményhez, azt el fogják bontani, és helyére új épületet emelnek. Emellett a fővárosban és vidéki városokban is patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket: a pécsi Tiszti Kaszinó, a miskolci Avas Szálló, és más helyszíneken is egy-egy város, közösség ikonikus épületei, melyek most üresen állnak. A főigazgató kitért arra is: a cél az, hogy az MCC gyakorlatilag fenntartsa magát, ezt szolgálja az állami részvények Országgyűlés általi korábbi átadása, és ezért tartják fontosnak a könyvpiaci terjeszkedést is.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.