Pesti Srácok

Varga Judit megint helyretette a BBC hülyeségeket állító műsorvezetőjét

Újabb interjút adott a BBC-nek Varga Judit az uniós költségvetés kapcsán elért lengyel–magyar sikerről. Facebook-oldalán így kommentálta: "kérem, senki ne lepődjön meg, hogy az 5 és fél perces interjúból másfél percet egy ténybeli tévedésektől és vádaktól hemzsegő felvezető tett ki". Így értékelte tehát a műsorvezető valótlan állításokkal teletűzdelt felkonferálását közösségi oldalán az igazságügyi miniszter, aki a szűkös időkeret ellenére karakán válaszokkal reagált a hazánkat ért vádakra.

A magyar igazságügyi miniszter – amire végre hagyta szóhoz jutni a BBC szereplési vágytól égő műsorvezetője – kifejtette:

Varga Judit leszögezte, hogy Európa ideológiai viták helyett végre a világjárványra és annak negatív gazdasági hatásaira fókuszál, és ennek megfelelően példa nélküli pénzügyi csomagot hagytak jóvá a tagországok vezetői.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Varga Judit, majd visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a magyar kormány elfogadja az Európai Unió pénzét, a demokratikus normáit azonban nem.

– hangsúlyozta a BBC érdeklődésére a magyar igazságügyi miniszter.

Nem először gyűlik meg Varga Judit baja a BBC-vel. Idén június elején a tájékozatlan Kirsty Wark kérdésére kellett válaszolnia a magyar rendkívüli jogrenddel kapcsolatban. Az épületes interjút itt nézheti vissza. A miniszterasszony akkor a következő megjegyzést fűzte az interjúhoz:

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook (képernyőfelvétel)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.