Pesti Srácok

Washington feketelistára tett több kínai céget, köztük egy vezető chipgyártót

Washington feketelistára tett több kínai céget, köztük egy vezető chipgyártót

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma bejelentette pénteken, hogy felvett a feketelistájára több kínai céget, köztük a SMIC vezető kínai chipgyártó vállalatot és az SZ DJI Technology nevű dróngyártót. A listára újonnan felkerülő hetvenhét cég közül hatvan kínai. A lépés tovább élezheti a feszültségeket a világ két legnagyobb gazdasága között, alig egy hónappal Donald Trump amerikai elnök hivatalából való távozása előtt.

A SMIC-et azzal vádolták meg, hogy tevékenysége nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára, a DJI-t pedig ugyanaznap, több tucat más céggel együtt az emberi jogok Kínában folytatott tömeges megsértésének eseteire, a Dél-kínai-tenger militarizálásában játszott szerepükre és amerikai kereskedelmi titkok ellopására hivatkozva listázták. Sajtóközleményében Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter – a SMIC kínai hadiiparral fennálló, "aggodalomra okot adó kapcsolatára" hivatkozva – kijelentette:

A döntés következményeképpen a SMIC csak korlátozottan férhet majd hozzá bizonyos amerikai technológiákhoz, mivel az amerikai exportőröknek engedélyért kell majd folyamodniuk, ha bármit el akarnak adni a kínai társaságnak. A SMIC kulcsszerepet játszik Kína azon erőfeszítéseiben, hogy az ország önellátóvá válhasson a félvezető-ipar tekintetében. Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője pekingi sajtóértekezletén kijelentette: a lépés újabb bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok kínai cégekkel való leszámolásra használja állami hatalmát.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Donald Trump távozó republikánus elnök ugyancsak pénteken aláírta azt a törvényt, amely gyakorlatilag kizárna több kínai céget az amerikai tőzsdei kereskedelemből, amennyiben azok nem felelnek meg az amerikai könyvvizsgálati szabványoknak. A Peking újabb megrendszabályozására alkalmas törvény elnöki jóváhagyásáról a Fehér Ház számolt be. Bár a törvény minden külföldi vállalatra vonatkozik, beterjesztői kifejezetten az olyan, Egyesült Államokban bejegyzett kínai cégeket vették vele célba, mint az Alibaba, a Pinduoduo és a PetroChina olajipari óriás. A kongresszusban nagy többséggel elfogadott törvény egyebek közt azt is megköveteli az érintett társaságoktól, hogy nyilatkozzanak arról, résztulajdonosuk-e valamelyik külföldi kormány, vagy kormányzati ellenőrzés alatt állnak-e. Kínai vezetők több ízben elutasították ezt a törekvést, a kínai cégek kiszorítását szolgáló, diszkriminatív politikának nevezve.

Donald Trump elnöki mandátuma idején több területen is kiéleződött az amerikai-kínai szembenállás, egyebek közt a technológiai biztonság, Peking Hongkonggal és Tajvannal kapcsolatos politikája, emberi jogi ügyek és a Dél-kínai-tenger feletti ellenőrzés kérdése körül. Ez a feszültség várhatóan Joe Biden megválasztott elnök januárban hivatalba lépő kormányzata idején is fennmarad majd, miután Biden maga is kemény álláspontot foglal el Kínával szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andy Wong

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.