Pesti Srácok

A botrány kirobbanása után meggondolta magát a gyöngyösi polgármester: mégsem kéri a második oltást

A botrány kirobbanása után meggondolta magát a gyöngyösi polgármester: mégsem kéri a második oltást

Tovább hárítja a felelősséget Gyöngyös baloldali polgármestere, aki jogosulatlanul kaphatott a koronavírus elleni védőoltásból. Hiesz György saját magán kívül mindenkit hibáztat, például a parádi szociális otthon csapatát, mert túl sok vakcinát rendeltek. A tájékozatlan polgármester azzal védekezik, hogy azért nem tudott a védekezési rendről, mert az akkor még nem is volt. Ez viszont nem igaz, hiszen az oltási terv a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán már az év vége óta elérhető. Hiesz korábban a helyi tévében még azt mondta, hogy beadatja magának a második oltást is, azonban most meggondolta magát, és sem ő, sem a szintén beoltott felesége nem kérik a második injekciót.

– magyarázkodott legújabb videójában Gyöngyös baloldali polgármestere, miután ő és háziorvosa felesége – aki az egyik önkormányzati cég vezetője is egyben – jogosulatlanul juthattak az első oltáshoz még január 9-én. A polgármester korábban nem, de most kitért arra is, hogy a Bugát Pál Kórház egyik meghatározó orvosa hívta oltásra, nem a szocialista kötődésű háziorvosa – aki korábban a Heves Megyei Közgyűlésben az MSZP-s frakció egészségügyi bizottságának volt az elnöke –, akivel csak konzultált arról, hogy érdemes-e beoltatnia magát. Korábban a polgármester ugyan azt mondta, hogy a második adag oltóanyagot is kérni fogja, ha a botrány miatt a kórház nem áll el ettől, most mégis úgy döntött nem kéri sem ő, sem felesége. Majd kitért arra, hogy koruk és egészségügyi állapotuk miatt TALÁN belefért volna az oltási sorrendbe az ő és háziorvosa felesége.

Tájékozatlanságával takarózik

PestiSracok facebook image

Hiesz továbbá arról is beszélt, hogy azért nem tudta, hogy ki jön a sorban az oltást illetően, mert január 9-én még nem volt védekezési rend. A Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán azonban mást látni. A honlapon még december 31-én tették közzé az oltási tervet.

A Népegészségügyi Központ már 2020 decemberében közzétette az oltási tervet

Nem jutott eszébe egy idős gyöngyösi sem?

A térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Horváth László tegnap, a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott:

A botrányt a kormányfő is kommentálta: Orbán Viktor szerint rossz példát mutat, aki vezetőként az oltási sorban előre veszi magát.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.