Pesti Srácok

A versenyhivatal 100 millió forintra bírságolt egy sportélelmiszereket forgalmazó céget

null

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forint bírságot szabott ki a MyProtein márkájú étrendkiegészítőket és ruházati termékeket forgalmazó, Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited cégre – közölte a hivatal csütörtökön honlapján.

A tájékoztatás szerint a GVH vizsgálata megállapította, hogy a Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited tisztességtelenül, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta a MyProtein márkájú étrend-kiegészítőit és ruházati termékeit. A cég az eljárás során nem tudta igazolni, hogy korábban valaha is alkalmazta az e-DM leveleiben és a magyar honlapján akciósként feltüntetett termékek eredeti, azaz magasabb összegű árait. Emellett jogsértőnek bizonyultak azok a vásárlásra sürgető üzenetek is, amelyek azt a látszatot keltették a fogyasztókban, hogy a kedvezményesnek nevezett árak csak korlátozott ideig érvényesek – olvasható a közleményben. A versenyhatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra, eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, valamint kötelezte a céget az eltiltás betartásának igazolására – közölte a GVH.

Az ügyről itt tájékozódhatnak bővebben!

Forrás: MTI; Kiemelt kép: GVH/Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.