Pesti Srácok

Az új brit variánssal szemben is magas hatékonyságú a Novavax oltóanyaga

Az új brit variánssal szemben is magas hatékonyságú a Novavax oltóanyaga

A koronavírus nemrégiben, Angliában azonosított új variánsával szemben is magas hatékonyságúnak bizonyult a nagy-britanniai klinikai próbákon a Novavax nevű amerikai gyártó kísérleti oltóanyaga – közölte csütörtök este a vakcinát kifejlesztő cég. Boris Johnson brit miniszterelnök jó hírnek nevezte az eredményt és elmondta: a brit kormány máris hatvanmillió dózist lekötött ebből a vakcinából.

A Novavax Londonban ismertetett közleménye szerint a tizenötezer résztvevővel elvégzett nagy-britanniai vizsgálat kimutatta, hogy a Covid-19 betegséget okozó koronavírus eredeti változatával szemben a vakcina 95,6 százalékos, az új brit variánssal szemben 85,6 százalékos hatékonyságú. A cég számítási módszertana alapján a Novavax oltóanyag hatékonysága a vizsgálati csoport összességére vetítve 89,3 százalékos. A vállalat közölte: a vizsgálatsorozatban tizennyolc és nyolcvannégy év közötti életkorú önkéntesek vettek részt, huszonhét százalékuk hatvanöt évesnél idősebb.

A brit kormány karácsony előtt jelentette be az új koronavírus-variáns azonosítását. A vizsgálatok adatai szerint a variáns harminc-hetven százalék közötti mértékben lehet fertőzőképesebb a korábban azonosított típusnál. A Novavax az első olyan oltóanyag, amely az alkalmazási próbaszakasz idején bizonyult magas hatékonyságúnak az új koronavírus-variánssal szemben. A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) által eddig jóváhagyott vakcinák mindegyikének klinikai próbái már lezárultak, amikor a brit kormány bejelentette az új koronavírus-variáns azonosítását. Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója azonban minapi sajtótájékoztatóján közölte: a vizsgálati eredmények alapján a Nagy-Britanniában már forgalomba került oltóanyagok is ugyanolyan hatékonyak az új vírusváltozattal szemben, mint az először felbukkant koronavírus-variáns ellen.

Az MHRA eddig a Pfizer és a BioNTech, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca, valamint a Moderna vakcináinak nagy-britanniai forgalmazását engedélyezte. A december 8-án kezdődött nagy-britanniai oltási kampány az első két oltóanyaggal folyik, az amerikai Moderna vállalat vakcinája várhatóan tavasszal érkezik. Clive Dix, a brit oltási kampány szervezésére alakult kormányzati munkacsoport elnöke a Novavax beszámolója utáni nyilatkozatában látványosnak nevezte a vakcinával folytatott próbák eredményeit. Kiemelte: különösen biztató, hogy az oltóanyag az újonnan felbukkanó variánsokkal szemben is magas hatékonyságú.

PestiSracok facebook image

Boris Johnson miniszterelnök csütörtök éjjeli Twitter-bejegyzésében jó hírnek nevezte, hogy a Novavax vakcinája a nagy-britanniai próbákon magas hatékonyságúnak bizonyult. Johnson közölte: a brit gyógyszerfelügyelet elkezdi az oltóanyag vizsgálatát, és engedélyezés esetére a brit kormány máris hatvanmillió dózist lekötött ebből a vakcinából. A nagy-britanniai forgalmazásra szánt Novavax oltóanyag-dózisokat az északkelet-angliai Stockton városában gyártják majd.

A brit kormány eddig hét gyártótól csaknem 370 millió adag oltóanyagot rendelt. A hivatalos célkitűzés az, hogy február 15-ig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja – tizenhatmillió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát, őszre pedig a teljes felnőtt brit lakosság részesüljön a vakcinából. A brit egészségügyi minisztérium csütörtök este ismertetett adatai szerint országszerte eddig 7 447 199-en részesültek az oltás első adagjában, 476 298-an a második dózist is megkapták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.