Pesti Srácok

Börtönbe küldené az ügyészség a Ráday utcai kollégiumot felgyújtó kamaszokat

null

Börtönbüntetést javasol az ügyészség a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében; a két évvel ezelőtti tűzeset következtében egy ember meghalt. A fővárosi főügyész kedden közölte, vádat emeltek az ellen a három fiatalkorú ellen, akik 2019 januárjában unalmukban felgyújtottak egy matracot a Ráday utcai kollégiumnál; a tűz szétterjedt az épületben és egy ember halálát okozta.

Közleményében Ibolya Tibor kiemelte, az ügyészség börtönbüntetést indítványoz a fiatalokkal szemben. A vádirat szerint a fiatalok, akik közül kettő 15 éves, harmadik társuk 16 éves volt, 2019. január 23-án délután kitalálták, hogy felgyújtanak valamit. Ehhez acetont vásároltak és leszakítottak egy darabot egy köztéri plakátból. Amikor a IX. kerületi Markusovszky térre értek, meglátták a Ráday utcai kollégiumnak a tér felé eső, használaton kívüli bejáratát, aminek egy matrac volt nekitámasztva. A fiúk elhatározták, hogy ezt gyújtják fel. Azért, hogy járókelők ne legyenek a környéken, az esti órákban gyújtották fel az ágybetétet úgy, hogy az egyik 15 éves lelocsolta acetonnal és a 16 évestől átvett öngyújtóval felgyújtotta. A matracot társai takarásában gyújtotta meg. A matrac azonnal lángra kapott, a fiúk elszaladtak. A tűz felhevítette a bejárat fémajtaját, az pedig meggyújtotta a túloldalán levő bútorzatot. A lángok szétterjedtek az épületben, és közveszély keletkezett – írta a főügyész. Hozzátette, az egyik kollégiumi szobában tartózkodó férfi későn észlelte a tüzet, majd menekülés közben a forró levegő belélegzése miatt összeesett és életét vesztette. A kollégiumból, valamint a mellette lévő társasházból összesen száznegyven embernek kellett kimenekülnie, az épületet a tűz után el kellett bontani. A tűzeset után Orbán Viktor miniszterelnök is kilátogatott a helyszínre, ahol a Magyarországi Református Egyház által fenntartott intézmény gondnokaival beszélgetett.

A rendőrök pár nappal később, január 31-én elő is állították a három fiatalkorút, majd a nyomozást lefolytatták. A Fővárosi Főügyészség a három fiatalkorúval mint társtettessel szemben halált előidéző közveszélyokozás miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától. Ibolya Tibor rámutatott, a vád tárgyává tett bűncselekményt a törvény felnőttek esetén öttől húsz évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti. Azonban a bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalokra legfeljebb 10, a tizenhatodik életévét betöltöttre legfeljebb 15 év szabható ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.