Pesti Srácok

Csaknem száz embert vettek őrizetbe az újabb minszki tüntetéseken

null

Mintegy száz ellenzéki tüntetőt vettek őrizetbe szombaton, Minszkben a fehérorosz hatóságok nem engedélyezett demonstrációkon való részvétel miatt – közölte a fővárosi végrehajtó bizottság belügyi részlege. A rendőrség tájékoztatása szerint Minszkben rövid ideig tartó és kis létszámú ellenzéki tüntetéseket tartottak.

A tiltakozók között voltak, akik az utak mentén legfeljebb harminc fős csoportokban élőláncot alakítottak, a hatóságok szerint főleg azzal a céllal, hogy fényképeket készítsenek, és azokat a közösségi médiában posztolva azt a látszatot keltsék, mintha tömegtüntetések történtek volna. Szombat reggel a tiltakozók kis csoportokban több városnegyedben az udvarokon gyülekeztek, majd az ellenzék által használt fehér-piros-fehér zászlók alatt felvonultak kerületükben, illetve Minszk központjában is. A fővárosi rendőrség ismételten felszólította az állampolgárokat, hogy ne üljenek fel a provokációknak, és ne vegyenek részt a nem engedélyezett demonstrációkon.

Az augusztus 9-i vitatott tisztaságú elnökválasztás óta, amelyen Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával újabb mandátumot szerzett, rendszeressé váltak a tüntetések Fehéroroszországban. Lukasenka azóta emigrációba kényszerített fő ellenfele, Szvjatlana Cihanouszkaja – aki hivatalosan 10,12 százalékot kapott, de az ellenzék számításai szerint valójában megnyerte a választást – a múlt év végén arra szólította fel híveit, hogy tömegtüntetések helyett a tiltakozás más formáit alkalmazzák, kisebb létszámú helyi felvonulásokat, flashmobokat, performance-okat tartsanak. Az ellenzék Lukasenka lemondását és új választást követel, az elnök azonban nem hajlandó erre, helyette alkotmánymódosítást helyezett kilátásba. Lukasenkát számos nyugati ország és az EU sem ismeri el törvényes államfőnek, és célzott szankciókkal is sújtották kormányának tagjait.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.