tüntetéssorozat
Éles lőszerrel lőtt a mianmari rendőrség a tüntetők közé
Éles lőszerrel lőtt a tüntető tömegbe a mianmari rendőrség kedden, egy tiltakozó válságos állapotban van – mondták el egészségügyi források. A meglőtt tüntető egy húszas éveiben járó nő, aki a fővárosban, Najpjidóban tiltakozott a katonai puccs ellen. A nőt a fején érte találat – értesült a helyi média.Csaknem száz embert vettek őrizetbe az újabb minszki tüntetéseken
Mintegy száz ellenzéki tüntetőt vettek őrizetbe szombaton, Minszkben a fehérorosz hatóságok nem engedélyezett demonstrációkon való részvétel miatt – közölte a fővárosi végrehajtó bizottság belügyi részlege. A rendőrség tájékoztatása szerint Minszkben rövid ideig tartó és kis létszámú ellenzéki tüntetéseket tartottak.Egy volt szépségkirálynőt szabadon engedtek, száz tüntetőt őrizetbe vettek Fehéroroszországban
Negyvenkét nap fogva tartás után vasárnap szabadon engedték Fehéroroszország 2008-as szépségkirálynőjét, Olga Kizinkovát, az ellenzék egyik eltökélt hangadóját, ugyanakkor a rendőrség Minszkben őrizetbe vett mintegy száz, Aljakszandr Lukasenka elnök ellen tüntetőt.Hibrid háború és színes forradalmak a globalizáció és a nyílt társadalom érdekében – Békés Márton, Máthé Áron és Takács Áron a Polbeatben (VIDEÓ)
Színes civil forradalmak, az elnyomottak érdekében meghirdetett utópiák, kormányok bukását, erőszakos hatalomváltásokat, államcsínyeket megpénzelő és megszervező NGO-k, amelyek ugyanazt csinálják, mint régebben országok vagy nagyvállalatok – ilyen fogalmakkal kell együtt élnünk a XXI. században, amely nemcsak módszereiben, hanem a céljaiban is különbözik az eddigi korszakoktól. Többek között ez derült ki a Polbeat legutóbbi adásában Békés Márton és Máthé Áron történészek, valamint Takács Áron, a PestiSrácok bloggerének beszélgetéséből. A műsorvezetők Ambrózy Áron és Vésey Kovács László voltak.Lukácsi Katalin: még nem kristályosodott ki, hogy mi lesz a tüntetéssorozat valódi célja
A szavazatok újraszámlálását, a többséget kisebbségbe szorító választási rendszer átírását, szabad sajtót követelő tüntetést tartottak a hétvégén Budapesten és néhány városban. Az ellenzéki demonstrációra a kormánypárt úgy reagált: a tüntetés a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét. Lukácsi Katalin, a Viszlát, kétharmad! Mozgalom aktivistája az ECHO TV Napi aktuális című műsorának hétfő esti adásában tagadta, hogy a milliárdos tőzsdespekuláns pénzéből valósult volna, ugyanakkor arról is beszélt, hogy ő maga elfogadja az országgyűlési választások végeredményét. Vitapartnere, Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke úgy gondolja, nincs létjogosultság új választást követelnie a tüntetőknek.Ajánljuk még