Pesti Srácok

Drasztikus emelésre számíthatnak az I. kerületben élők

null

Drasztikusan megemelné az I. kerületi képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú bérlakások havi díját. A döntés több ezer olyan lakót érintene, akik örökölhető bérleti joggal élnek az ingatlanban.

Hamarosan az I. kerületi képviselő-testület elé kerül az az új lakásrendelet, ami több ezer lakót érinthet hátrányosan – írja a Telex. A portál azt írja: ezeket a lakásokat a lakóik eddig kvázi a saját tulajdonuknak tekintették, vagy azért, mert generációk óta ott él a családjuk, vagy azért, mert jelentős összegek vagy saját lakások elcserélése fejében jutottak a bérleti joghoz, ráadásul gyakran önköltségen végeztek milliós nagyságrendű felújításokat. Az új lakásrendelettel V. Naszályi Márta polgármester (Párbeszéd) megszüntetné a félrenézéseket, kivételezéseket az önkormányzat gyakorlatában, egységesítené és nullszaldóssá tenné a lakásbérleti rendszert – mindez papíron jól hangzik, csak néhány lényeges tényezőt teljesen kihagy a számításból, ami joggal bántja a több ezer potenciálisan érintett lakó pénztárcáját. A Telex azt írja: a rendszerváltás után a magyar állam lehetővé tette, hogy az egykori tanácsi lakások bent lakó bérlői nyomott áron kivásárolhassák az ingatlanokat, így több millió ember jutott jutányosan lakástulajdonhoz a kilencvenes években. Csakhogy ez a lehetőség nem mindenkinek volt elérhető függetlenül attól, hogy anyagilag belefért volna neki a vásárlás: a műemléknek nyilvánított épületek nagy része állami, önkormányzati tulajdonban maradt, ezek privatizációját a vonatkozó törvény tiltja. A világörökséghez tartozó budai Várban ilyen ház és bennük rengeteg lakás van, amelyek lakói így kénytelen-kelletlen önkormányzati bérlők maradtak, hiába szerették volna adott esetben megvásárolni az ingatlant. Mivel ezek a bérlők végső soron egy, a fejük fölött eldőlt jogszabály miatt nem juthattak ugyanolyan kedvező feltételekkel lakáshoz, mint szinte mindenki más a rendszerváltás után, az önkormányzat úgy gondolta, valahogyan kompenzálni kellene őket. Így jött létre a határozatlan idejű, örökölhető bérlői státusz, valamint ezért állapítottak meg számukra nyomott összegű lakbért – számol be a Telex. Ezek az örökbérleti jogok a vonatkozó törvény szerint nem válthatók át pénzre, csak elcserélni lehet őket más bérleti jogra vagy lakástulajdonra, így a szabályokat betartva jóval nehezebb megválni tőlük, mint egy saját lakástól. Az örökbérleti joggal érintett lakásokban alapvetően kétféle lakó él manapság az I. kerületben. Az egyik, aki – vagy akinek a felmenői – már a rendszerváltás előtt is itt éltek, a másik pedig aki szeretett volna a Várnegyedbe költözni, ezért a lakáspiac útján jutott a bérleti joghoz egy korábbi ott lakótól. Az örökbérleti jogos lakók tehát összességében nem azt szeretnék, ha visszatennék őket a szociális lakbéres kategóriába, hiszen valóban nem szociális helyzetük miatt indokolt náluk az alacsonyabb díj. Ehelyett egy külön rájuk szabott kategóriába szeretnének kerülni, amellyel az önkormányzat figyelembe veszi speciális körülményeiket, és egy közös költségnek megfelelő díjat fizetnek minden hónapban. Attól tartanak, hogy az új lakásrendelet nemcsak azt jelentené számukra, hogy drasztikusan megemelkednek a lakhatási költségeik, hanem egyfajta röghöz kötést is, hiszen ilyen magas havi díjakkal sokkal kevésbé lesz vonzó ez a fajta lakhatás, így nehezebb lesz kiszállni az örökbérleti jogból lakáscserével. Ezek az örökbérleti jogok a vonatkozó törvény szerint nem válthatók át pénzre, csak elcserélni lehet őket más bérleti jogra vagy lakástulajdonra, így a szabályokat betartva jóval nehezebb megválni tőlük (úgy, hogy a pénzünknél maradjunk), mint egy saját lakástól. Jogilag tehát egy furcsa helyzet alakult ki: egyfelől itt papíron önkormányzati tulajdonú ingatlanokról van szó, amelyekre a kerület részben jogosan tekinthetne úgy, mint a normál lakásállománya részére (és így természetesen állapíthatna meg díjakat egységes rendszerben); másfelől viszont mégiscsak egy generációk között átadható, a lakóktól vissza nem vehető vagyonelemről beszélünk, amely egy szerencsétlen jogi manőver folytán maradt csak bérleti jog (nem pedig tulajdon) formájában fenn, és amelybe a lakók gyakran jelentős tételeket invesztálnak, sajátként lakják. A Telex azt írja: az örökbérleti joggal érintett lakásokban alapvetően kétféle lakó él manapság az I. kerületben. Az egyik, aki (vagy akinek a felmenői) már a rendszerváltás előtt is itt éltek, a másik pedig aki szeretett volna a Várnegyedbe költözni, ezért a lakáspiac útján jutott a bérleti joghoz egy korábbi ott lakótól. Ehhez a cikkhez mind a két kategóriából beszéltek érintettekkel, akik elmesélték a történetüket, és hogy miért tartják igazságtalannak a készülő lakásrendeletet, a Telex oldalán részletes beszámolót olvashatnak erről. A Telex megkeresésére V. Naszályi elmondta: az önkormányzat az elmúlt öt év kimutatásai alapján számolta ki, mennyiből jön ki a lakásállomány fenntartása és kimutatásuk szerint jelenleg évente 500-600 millió forintos mínuszt termel a rendszer, amit jelenleg a kerületiek közössége fizet meg.

– mondta a polgármester.

PestiSracok facebook image

Nem ezt ígérte

Emlékezetes, V. Naszályi megválasztásakor azt ígérte: a lakásrendelet előkészítését társadalmi egyeztetésre bocsátják majd, és csak azután hozunk végleges döntést, hogy felmérték a helyiek igényeit.

– nyilatkozta a Magyar Narancsnak 2020. áprilisában. Úgy tűnik, azóta némiképpen változott a terv: segítség helyett sarccal sújtják az önkormányzati tulajdonú lakások bérlőit.

Forrás: Telex ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.