Pesti Srácok

Eltüntették Pongrátz Gergely portréját Jakab Péter irodájából

null

Jakab Péter, a Jobbik elnöke napokban posztolt „A munka nem áll meg” címmel, a képen pedig jól látható, hogy a politikus mögül eltűnt Pongrátz Gergely, a Corvin köziek főparancsnokának portréja, a helyére pedig egy fotómontázs került. Szimbolikusan is befejeződött Teplán István útmutatásának, azaz a régi ideológia elhagyásának végrehajtása a Jobbikban – írja a Magyar Nemzet, miután kiszúrta a kicserélt képet.

A Magyar Nemzet információja szerint az 1956-os szabadságharcosról készült fényképet még Vona Gábor korábbi pártelnök és frakcióvezető tetette fel a falra, a levétellel pedig szimbolikusan is befejeződött Teplán István – aki korábban a Gyurcsány-kormány személyügyi központját vezette – útmutatása szerint a régi ideológia elhagyása. Egyébként már egy 2017-es közleményben arra kérte Pongrátz András, Pongrátz Gergely ’56-os szabadságharcos öccse Vona Gábort: vegye le Pongrátz Gergely fényképét az elnöki irodájának faláról, s a fotó addig ne kerüljön vissza oda, ameddig Vonához hasonló alakok vezetik a Jobbikot.

A Magyar Nemzet emlékeztet: Pongrátz Gergely, a legendás ’56-os vezető tiszteletének eleinte még fontos szerepe volt a Jobbik identitásában, nem véletlenül alapította meg a párt 2012-ben a Pongrátz Gergely Érdemkereszt díjat. A Corvin köziek főparancsnoka 2003-ban felszólalt a Jobbik alakuló gyűlésén.

PestiSracok facebook image

– mondta könnyeivel küszködve. Pongrátz András 2019-ben, nem sokkal október 23-a előtt közleményében azt írta:

Ezt követte a Jobbik politikusának, Stummer Jánosnak az a kegyeletsértő mondata a párt ’56-os megemlékezésén, miszerint

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Jakab Péter hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.